Pénzügyi életleckék

PEOPLE TEAM tábor

Amikor leül a család hétvégén az asztalhoz, akkor gyakran kerül szóba a családi kassza helyzete. Anyuék mindig megbeszélik, hogy mire kell még ebben a hónapban költeniük. Megkérdeznek minket is, mert sokszor előfordul, hogy fizetni kell valamit a suliban: levelezős verseny díját, osztálypénztárt, osztálykirándulást. A múlt héten Márti néninek kellett pénzt vinnem, mert hamarosan színházba megyünk. A tesipólóm is kicsi rám, rendelni kell egy nagyobb méretűt, Géza bácsinak kell kifizetnem. Ilyenkor anyu beteszi a megfelelő összeget egy borítékba, ráírja a nevemet, én pedig odaadom a tanár néninek. De előfordul az is, hogy az osztály folyószámlájára utalja az összeget. Ezek csupán a mi iskolai kiadásaink, ezeken kívül van még ezer dolog, amire pénz kell.

Mindennapi kiadások

Számomra elsőként a zsebpénzem jut eszembe, ha a pénz szót hallom. Mindennap kapunk a tesómmal ezer-ezer forintot. Azt úgy osztjuk be, ahogy akarjuk. Ebből sajnos nem sok mindent tudok venni a büfében, de egy szelet csokit, egy melegszendvicset vagy egy forró csokit mindig megengedhetek magamnak. Apukám azt mondja: „Sok kicsi sokra megy.” Ezzel arra utal, hogy takarékoskodjunk, és rakjuk össze a pénzünket. Én gyűjtöm is szorgalmasan a zsebpénzemet, nem költök feleslegesen. Amikor névnapra vagy születésnapra kapok pluszpénzt a mamámtól, akkor azt félreteszem. Gyűjtök a nyári táborra. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan repülnek a hónapok, és már el is indult a jelentkezés a PEOPLE TEAM nyári táborába! Nem kérdés, hogy erre gyűjtök már szeptember óta. Tavaly is olyan jól éreztem magam, hogy idén nyáron is biztosan megyek. Amit naponta megspórolok, azt beleteszem egy malacperselybe. Van rajta egy felirat: Magamnak a PT-táborra.

Álomból valóság

Ne csak álmodozzunk, hanem tegyünk is érte! Ezt Gabi néni javasolta osztályfőnöki órán, amikor megnéztünk egy PPT-t a pénzügyekkel kapcsolatban. Sok ötletet láttunk, hogyan tudunk sok pénzt megtakarítani. Az internet segítségével is egyre több információhoz jutunk hozzá, és mi, diákok is tudunk jó ötleteket adni a szüleinknek.

Témahét az iskolában

A 2023–2024-es tanévben már tizedik alkalommal rendezik meg a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahetet. Szerintem is fontos, hogy már a gyerekek is részt vegyenek a család pénzügyeiben. Nálunk ezen a héten minden kicsengetést és becsengetést pénzcsörgéssel helyettesítenek. Ezzel is felhívják a figyelmünket a pénzzel való okos bánásmódra. A PÉNZ7 projektben a mi osztályunk is részt vett. Kísérő programként elmentünk együtt a bankba, ahová Gabi néni előzetesen időpontot kért. Törlesztőrészlet, futamidő, kamat – és még sok más idegen fogalmat hallottunk a bankban. Tanulságos volt a látogatás, most már jobban értem, hogy anyuék miről beszélnek, ha a megtakarítások szóba kerülnek.

Szerencsés Melinda írása

A Pénzügyi életleckék írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések