Nem vagyok az a tipikus gasztrobloggeralkat. A táplálkozás számomra alapvetően a mindennapi szükségleteim kielégítésének a része. Kivételt ez alól csak azok az ételek képeznek, amelyek fantasztikus ízkavalkáddal gyönyörködtetik ízlelőbimbóimat.
Ilyen kajákkal pedig a PEOPLE TEAM-ben igen ritkán találkozhatunk. Amikor 2007-ben először táboroztam itt, még egészen máshogy működött a tábori étkeztetés. Ebédidőben elzarándokoltunk a laktanya legmélyebb és leglepusztultabb bugyraiba, valami oktatási intézmény menzájára. Kilencéves koromban sem voltam egy finnyás gyerek, de amit ott kaptunk, az konkrétan az ehetetlen kategóriába tartozott. A konyhásnénik nagyon aranyosak voltak, viszont egy éhező gyereknek ez igen sovány vigasz. Akkor komolyan elgondolkodtam arról, hogy legközelebb érdemes-e a fantasztikus programokat egyhetes intenzív fogyókúrával párosítanom.
Azóta nagyot fordult a világ. Következő évben már ki se kellett mozdulnunk a táborból, a finom falatok házhoz jöttek. Egyenesen el voltam ájulva attól, hogy ami a tányérunkba került, azt meg lehetett enni. Ha jól emlékszem, az übercuki konyhásnénik is maradtak egy ideig. Valamiért a hangár légköre kevésbé hozta ki belőlük a gondoskodó nagymamaénjüket. Ők valószínűleg a saját kis omladozó szocreál környezetükben érezték otthon igazán magukat.
Az évek múltával elillant a fogyasztható ételek varázsa. Rájöttem, hogy amit itt kapunk, az egyáltalán nem meríti ki a változatos táplálkozás fogalmát. A koszt periodikus változása cseppet sem egészséges. Bár a rendszerességnek elvileg vannak jótékony hatásai. A leves hihetetlenül alacsony ára és a szórványosan előforduló saláták abszolút zseniális elképzelések. Sajnos a hatalmas hőség miatt lelassult életműködésű táborozóknak ritkán jut eszébe az ilyen „extrák” igénybevétele. Csak esszük, amit elénk raknak. Amit itt kapunk, az alapvetően a „street food” vagy „junk food” kategóriába tartozik. Annak is legtöbbször egy leegyszerűsített fajtája az, ami az asztalunkra kerül. Ezt legalább (majdnem) mindenki megeszi.
Nincs jogom panaszkodni. Nekem, aki mindig repetázik. Mondjuk, ezt csak azért teszem, mert hiába tömöm magam gyomorbajosra, néhány óra múlva már újra az éhhalál szélére kerülök…
Acsády-Pongyor Áron
A Tökfőzeléktől a kamugíroszig írás először a következő oldalon jelent meg: kecskenewsas.hu.
