Szeressük és gondozzuk őket!

PEOPLE TEAM tábor

Nem ismerek olyan gyereket, aki ne szeretne állatkertbe menni vagy a természetben kirándulni. Sokan annyira rajonganak az állatokért, hogy saját kis házi kedvenceket is tartanak otthon. Akinek lehetősége van, sokféle növényt is termeszt, a kertbe pedig szebbnél szebb virágokat, bokrokat, fákat ültet.

Környezetvédelmi nap

Mindannyiunknak fontos a természet, ezért a megóvását sem hanyagolhatjuk el. Erre hívja fel a figyelmünket az állat- és növényszeretet napja május 15-én. Az ünnepnap célja, hogy középpontba állítsa a természeti értékeink gondozását, megvédését.

Az ünnep eredete a Fővárosi Állatkerthez köthető, mert ők rendezték meg először, 1994. május 15-én ezt a jeles napot annak érdekében, hogy a gyerekeket közelebb hozzák a természethez, az állatokhoz. A gyerekek ekkor ingyen léphettek be az állatkertbe, megfigyelhették az állati és emberi viselkedés hasonlóságait. A rendezők úgy gondolták, hogy az állatokkal és növényekkel kapcsolatos pozitív élményeken keresztül gyermekeinket környezettudatos és felelősségteljes felnőttekké nevelhetjük.

Ki a szabadba

Tavasszal, amint megérkezik a jó idő, vágyunk ki a szabad levegőre. Aki teheti, kertészkedik, sétál a parkban vagy az erdőben, felfedezi az újjáéledő természetet. Nincs is annál jobb, mint egy gondtalan családi kirándulás a hegyekbe vagy egy tópartra. Rácsodálkozhatunk a tarka mezei vagy erdei virágokra, kergethetjük a színes pillangókat, de a különböző rovarok, bogarak életébe is bekukkanthatunk. Megfigyelhetjük a gombák gyors növekedését vagy a bokrokon termő bogyós növényeket. Az a lényeg, hogy miközben jól érezzük magunkat, közelebb kerülhetünk a természet más élőlényeihez, és közben a gyerekek is megismerik a gondoskodás fontosságát a mindennapokban. Ezt szolgálja május 10-én a madarak és fák napja, valamint 22-én a magyar természet vagy a biológiai sokféleség ünnepe.

Gyerekkorban kell kezdeni

Ezek a jeles napok nemcsak a gyerekek számára jelenthetnek érdekes és hasznos programot, hanem felnőttként, szülőként is rengeteget tanulhatunk a minket körülvevő világról, a természetről. Minél többet tudunk a környezettudatos életről, annál több értékes ismeretet adhatunk át gyermekeinknek, és remélhetjük, hogy ők maguk is odafigyelnek majd környezetük megóvására. Fontos nevelési szempont, hogy az állatok és növények szeretete és gondozása is váljék természetessé a számukra. Jó gyakorlat lehet a bab ültetése és növekedésének megfigyelése, a virágok öntözése. A kicsiknek meg kell tanulni azt is, hogy egy élő kutya, macska vagy hörcsög nem olyan, mint egy plüssjáték, etetni, itatni kell, gondoskodni róla.

Hogyan ünnepeljünk?

Lehetőség szerint kapcsolódjatok be a lakóhelyeteken szervezett programokba, menjetek állatkertbe a családdal, de egy erdei kirándulás is emlékezetes élmény lehet. Ha nincs erre módotok, legalább rajzoljatok állatos, növényes képeket, játsszatok olyan társasjátékot, amely a természettel kapcsolatos. Az ország-város memóriajáték is jó alkalom az állat- és növénynevek felidézésére. És közben jól szórakozva versenyezhettek is.

Laczkó Zsuzsa írása

A Szeressük és gondozzuk őket! írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések