Táborozni most

PEOPLE TEAM tábor

Napjainkban is nagyon sikeresek a táborok, mert a szervezők meg tudják találni azokat a témákat és programokat, amik korunk gyermekeit érdeklik és lekötik. Persze a tematika a jelenhez igazodik, de azért merít a múltból is. Az első lépése az igényfelmérés, amit a legegyszerűbben úgy lehet elkezdeni, ha a táborok csoportosítása az egész folyamat kiindulópontja.

Tehát a csoportok:

1. Cél szerint lehet: konkrét projektcélokat megvalósító (színházi előadás a vége, idénymunka), tematikus (angol, sport, tudós), szabadidős (üdüléses jellegű, de van tematika, amit követnek) tábor

2. Célcsoportot is meg lehet szólítani: gyermekkorúakat (játékosabb formában fejlesztik őket), serdülőket (önismereti programokkal csábítanak), fiatal felnőtteket (jövőtervezésben segítenek), szűkebb célcsoportokat (hátrányos helyzetűeket, betegeket)

3. A résztvevők kapcsolódása szerinti besorolás kétféle, a már korábban létrejött csoportok (osztályok, mert a tagok ismerik egymást, összeszoktak, kiküszöbölhető az ismeretlenektől való félelem) és az új közösségek (a kihívást az újdonság varázsa adja) nyaraltatása van fókuszban

4. Idő alapján: nyári (a leginkább jellemző), illetve ettől eltérő időben szervezett (téli tábor, őszi és tavaszi erdei iskola)

5. Hely szerint: álló táborok (ugyanaz a helyszín), mozgó táborok (a szálláshely az időtartam alatt változik, leginkább a gyalogos, vízi, kerékpáros túrák esetében)

Mivel fogyasztói társadalomban élünk, gyakran a szolgáltatások kerülnek az első helyre. Egy tábornak szolgáltatást is kell nyújtania, többféle választási lehetőséggel. Ez alapján a tematikus táborok lesznek nyerő helyzetben, mert az a legegyszerűbb és legkonkrétabb, ha választani szeretnénk. Ha az angol érdekel, akkor angol-, ha a főzés, akkor kuktatáborba megyek.

Minden területen kiemelt jelentőséget kap a statisztika, mert számokkal minden mérhető, és a következő évi tervezés alapját is ez adja.

Néhány statisztikai adat

A résztvevők számának változása az elmúlt 5 évben: 2018-ban 200 000 fő, 2019-ben 210 000, 2020-ban 160 000, 2021-ben 190 000, 2022-ben 220 000, 2023-ban pedig 230 000 főről beszélünk.

Az ország területén működő összes tábor adatait láthatjuk. A bázisévhez képest szembetűnő az emelkedés, visszaesés csak 2020-ban és 2021-ben történt, aminek oka a sokat emlegetett koronavírus (Covid). 2023 nyarán üdültek a legtöbben, ez is azt támasztja alá, hogy szükség van erre a nyaralási formára.

A legnépszerűbb 2023-ban a sporttábor volt (17%), a második az angol- (15%), ezeket követte a katonai (13%), a kaland- (12%), a fejlesztő- (8%) és az állatos tábor (7%), az egyéb kategória 28%-ot tett ki.

Követni a változásokat

A PEOPLE TEAM figyelemmel kíséri a megváltozott igényeket, igyekszünk követni a trendeket, és azt megtalálni, hogy mi kelti fel leginkább az érdeklődést. Látogass el honlapunkra, vagy írd be a keresőbe, hogy PEOPLE TEAM! Kattints, olvass, és megbizonyosodhatsz róla, hogy az említett tematikus táborok mind nagyszerű kalandokat kínálnak! Persze, ha nem ezekhez van kedved, hanem inkább a robotika vagy a drónok érdekelnek, nálunk ezekre is tudsz jelentkezni.

Érted, értetek vagyunk!

Kropokné Kiss Éva

A Táborozni most írás először a következő oldalon jelent meg: Legjobbtabor.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések