Kisvonatozás

PEOPLE TEAM tábor

A következő listás kihívás a kisvonatozás. Még sosem próbáltam, itt lesz már az ideje. Amikor az osztállyal kirándultunk, akkor láttam, hogy sokan ülnek rajta, nem csak kisgyerekek, nagyobbak, felnőttek és idősek egyaránt. Tatabányához legközelebb erre Tatán van lehetőség.

Busszal megyek majd át, egyedül, csak pár órás elfoglaltság lesz. Természetesen nem 35 fokban, hanem amikor egy kicsit hűvösebb lesz, figyelem az időjárás-előrejelzést. A városban a Happy Train városnéző kisvonat közlekedik. 40-45 perces kört tesz meg, a tó partján lévő megállóból indul, és oda is érkezik vissza. A jegy 1900 forintba kerül, 3 éves kor alatt pedig ingyenes. Ha esetleg valaki az egész vonatot szeretné kibérelni, akkor 80 000 forintot kell fizetnie. A megállóhelyek egybeesnek a látnivalókkal: Építők parkja – Öreg-tó – vár – Kálvária-domb – Kossuth tér – Szent Kereszt-templom – hajókikötő – Esterházy-kastély – várkanyar – kapucinus templom – Cseke-tó – Építők parkja. A honlapon azt javasolják a szervezők, hogy a kiemelt, nyári időszakban érdemes előre helyet foglalni, mert sok a turista. A jó benne az, hogy ha van kutyád, akkor őt is magaddal viheted. Júniustól augusztusig mindennap 10 és 18 óra között egész órakor indul.

Amióta az idei nyaramat szervezem, azt vettem észre, hogy bár az internetet használom, de sokkal kevesebbet játszom, és sok olyan információt megtudok, amelyekről soha nem gondoltam, hogy érdekelnének engem.

Lejegyezte: Kropokné Kiss Éva

A Kisvonatozás írás először a következő oldalon jelent meg: napkozisgyerektabor.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések