Az ország minden tájáról érkeznek gyerekek a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborába. Gabi Várpalotáról utazott a PT-be, ahol elsősorban tanulni szeretett volna. Lássuk, hogyan vélekedik a 3D konstruktőrök táborában járt tinédzser az új generációs táborról!
„Kicsit messze van tőlem Kecskemét, de nagyon tetszett, amit láttam belőle. Mikor először gondolkodtam az egész táboron, aggódtam amiatt, hogy milyen lesz a közösség, de végül pozitívan csalódtam. A táboroztatók nagyon kedvesek voltak, és mindenkivel megvolt a jó hangulat. Én 3D táborban voltam, mert nekem ez egy fontos hobbi, tervezek ilyesmivel komolyabban foglalkozni, régebb óta csináltam, de nagyon boldog voltam, hogy sikerült sok új dolgot tanulnom. Az esti programokat is imádtam. Az egész olyan volt, mint egy kis külön világ.
Kíváncsi voltam, milyen a hely, az emberek, a téma. Igazából minden érdekelt. Habár elsősorban a tanulás miatt mentem, és nem könnyen barátkozom, sok új barátom lett. A szobatársaimmal még most is beszélgetek, bár messze laknak tőlem. A szüleim nem igazán féltettek, önálló gyerek vagyok, csak szerették volna, hogy jól érezzem magam.
Mindig is szerettem a táborokat, a PT-ről is nagyon jó emlékeim vannak. Fontos volt számomra, hogy valami újat tanuljak, mert az interneten kívül nehéz bárhol 3D-t tanulni. Gyakoroltam a Fusiont, és biztosabb lettem a tudásomban.
Első nap kicsit féltem, és nehezen beszélgettem emberekkel, utolsó nap pedig a két új barátommal szórakoztunk. Elfelejtettem kulacsot vinni, de szerencsére a tábori büfében lehetett venni. A kedvencem a bögrés leves volt, minden este olyat ittunk. Klasszak a PT-s ajándékok, a mi nyunyókánk volt a legjobb, de kinek mi tetszik. Még megvan a kis tükör, amit választottam, ma is a tornazsákomban hordom.”
A Tanulni mentem, de barátokat is szereztem írás először a következő oldalon jelent meg: Legjobbtabor.hu.