Mókus lett a nővérem

PEOPLE TEAM tábor

Ez a talányos cím csak annak egyértelmű, aki járt már PEOPLE TEAM-táborban. A többiek kedvéért elmondom, hogy az ottani segítőket, a 18 éven felüli fiatalokat nevezik mókusnak. Sokan térnek vissza egy-egy turnusra akkor is, amikor már táborozóként nem jelentkezhetnek, mert elérték a korhatárt.

Brigi, az én egyetlen nővérem évek óta jár Kecskemétre, a PT-táborba. Mindig kivirulva, feldobva tér haza, és alig győzi elmesélni a rengeteg élményt, amit ott átélt. Az egész olyan, mint egy hatalmas nyári fesztivál. Délelőttönként tématáborokban foglalkoznak valami komolyabb projekttel, a délutáni programokból pedig szabadon választhatnak, melyikre akarnak menni. De ezeket se úgy képzeljétek el, mint a suliban, hanem játékosan, érdekesen dolgoznak fel egy-egy témát. Az esti programok szédületesek. Mesélte, hogy csapatversenyeken, vicces vetélkedőkön meg show-műsorokban szoktak szerepelni, és tök jó az egész. Néha meghívott vendégek is vannak, alig bírt magával, amikor a kedvenc írójával találkozhatott személyesen. Az Animal Cannibals-koncertért annyira irigyeltem, hogy egész este duzzogtam, nem szóltam hozzá.

Ezek után teljesen érthető, hogy megint menni szeretne. A két barátnőjével együtt ki nem hagynák ezt a hatalmas bulit. De az idén már túlkorosként nem lehetnek táborozók, ezért jelentkeztek mókusnak. Persze ez más felállás, itt nem őket szórakoztatják, nekik kell a gyerekekre figyelniük. Izgulnak is már előre.

Nehéz lenne eldönteni, ki várja izgatottabban a nyarat és a tábort: a nővérem vagy én. Az idén ugyanis én is táborlakó leszek! Eddig hiába könyörögtem a szüleimnek, mindig leállítottak azzal, hogy még nem vagyok elég érett a PT-táborhoz. Mintha ehhez érettségi vizsga kellene! Maradt a focitábor és a sulinkban szervezett balatoni nyaralások. Azért abból is kimaxoltuk, amit lehetett, nem panaszkodom. De most, hogy hatodikos lettem, végre elengednek Kecskemétre. Biztos az is segített, hogy Brigi már nagykorúként jobban tud rám figyelni, ha valami adódik. De nem lesz gond, össze tudom én kapni magam, ha kell. A balhékat meg messziről elkerülöm. Most azon dolgozom, hogy beszervezzek még pár srácot az osztályból vagy a focicsapatból. Tök jó lenne, ha ott is együtt lehetnénk. Persze, ha mégsem sikerül, akkor majd találok magamhoz való fiúkat, akikkel megismerkedhetek. Leszünk vagy ötszázan, abból pár haver csak jut nekem is! Briginek is sok barátja lett a táborokban, még külföldiek is.

Az a lényeg, hogy végre én is táborozhatok. Alig tudtam választani a sok érdekes témából. Végül a robotikatáborba jelentkeztem, mert imádom a robotokat, a technikát. Biztos sok új és izgalmas dologgal fogok megismerkedni. Csak lenne már nyár! Számolom a napokat.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa

A Mókus lett a nővérem írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések