Kaleidoszkóp házilag (I)

PEOPLE TEAM tábor

Most egy nehezebb feladatot hoztam: kaleidoszkópkészítést. Kicsit bonyolultnak tűnhet elsőre, de odafigyeléssel remek eszközt készíthetsz magadnak.

A kaleidoszkóp (magyar fordítása: szép formákat néző) egy optikai játék. Néhány szimmetrikusan elhelyezett tükör egy csőbe helyezve megsokszorozza az apró, színes tárgyak képét. A kép a kaleidoszkóp forgatásával végtelen variációkban változtatható. Az ókori görögök is ismerték, 1816-ban David Brewster skót fizikus újra feltalálta, 1817-ben pedig már szabadalmaztatta. A szakember a kristályok fénytörését egy tükröző fémcsövön keresztül vizsgálta, s a vizsgálat közben bukkant rá erre a jelenségre.

A történeti áttekintés után folytassuk a hozzá való eszközök leltárba vételével! Egy papírtörlő gurigája, 23 cm-es kell, ez lesz az alap. Az átmérő nagysága is fontos, 5,3 cm-es szükségeltetik. Tükörfólia, konfetti, fényes gyöngyök, olló, folyékony ragasztó, cellux, zsírpapír, fekete karton, színes hullámpapír, filcek, ceruzák nélkül nem fogod tudni megvalósítani ezt a nagy kihívást.

Sok anyagot kell beszerezned. Most menj, kezdj el gyűjtögetni, méretre vágni! Munka közben törekedj a pontosságra és a precizitásra! Hamarosan jelentkezem az „összeszerelési” lépésekkel.

Kropokné Kiss Éva

A Kaleidoszkóp házilag (I) írás először a következő oldalon jelent meg: napkozisgyerektabor.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések