Bius, eljutott hozzám, hogy honvágyad van. Úgy is mondhatnám, hogy erről csiripeltek a madarak. Tudod, nekem itt, a táborban nagyon sok barátom van, akik szólnak, ha valakinek rosszkedve vagy bánata van.
Íme egy kis segítség ahhoz, hogy megküzdhess a benned dúló honvággyal. A harcot magadnak kell megvívni, én csak némi útmutatást és segítséget tudok nyújtani, mint a jóságos anyóka a mesékben. Persze én nem vagyok olyan öreg, de egy ölelésre mindig számíthatsz tőlem, ugyanúgy, mint a legöregebb és legjóságosabb nagymamától.
Nyunyóka sok mindent lát élete során. Hidd el, nem te vagy az első, akin elhatalmasodott a honvágy. Ez teljesen normális!
Elmesélek neked egy történetet…
Anna életében először érkezett ottalvós táborba. A PEOPLE TEAM hatalmas táborterülete azonnal megrémítette; úgy érezte, most rögtön haza akar menni. Anyukája látta rajta, hogy valami gond van, ezért szólt a táborvezetőnek, hogy tartsa Annán a szemét.
Még aznap délután megjelentem Anna ágyánál egy üzenettel: „Keresd Bogit!” Anna először nem értette, miről van szó, de azért útnak eredt, kezében velem, hogy rátaláljon az ismeretlen lányra. Útközben többeket is megkérdezett, merre találja ezt a bizonyos Bogit. Néhányukkal meg is ismerkedett, és megegyeztek, hogy a vacsoránál találkoznak.
Végül egy fiú elárulta, hogy Bogi három másik táboroztatóval a Hangár mellett szortírozza az esti felvonuláshoz a jelmezeket. Amikor Anna megpillantotta a hatalmas Hangárt, megtorpant. A lába lemerevedett, az agya azt súgta, hogy forduljon meg, fusson, meg se álljon hazáig.
Már éppen fénysebességre kapcsolt volna, amikor valaki megérintette a vállát. Ekkor Anna hatalmasat sikított, és ijedtében a fűbe huppant. Egy idegen lány magasodott előtte. A lányon látszott, hogy minden erejét össze kell szednie ahhoz, hogy ne kezdjen el hahotázni ezen a burleszkbe illő jeleneten. Anna a lányra pillantott, majd kitört belőle a nevetés. Erre a lány is csatlakozott, majd kacagva Anna mellé csüccsent.
Kiderült, hogy ő Bogi, aki a következő napokban Anna legjobb barátja lesz. Bármiben segít, bármikor szívesen beszélget Annával. Aztán rám mutatott, és elmondta, hogy engem napjában akár milliószor is meg lehet ölelni, mert Nyunyóka akkor a legvidámabb, ha rengeteg szeretetet kap.
Miután jól kinevették magukat, együtt visszamentek Anna szobájába, és néhány apró, otthonról hozott tárgyból egy kis emlékőrzőt készítettek, amelybe beletették Anna összes honvágyát. Annának így már nem hiányzott annyira az otthona, és elkezdte élvezni a tábori életet.
Neked azt tanácsolom, hogy keresd meg Kingát, aki a te legjobb barátod lesz ezen a héten. Hidd el, sokkal több közöset fedeztek fel egymásban, mint most gondolod. Remélem, beszámolsz majd az élményeidről az otthoniaknak. A táborozás legvégéig, kérlek, ölelj meg sokszor mindennap, hogy én is még jobban érezzem magam!
Kovács Dalma
A Honvágy – Nyunyóka-sztori írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.