Csalás – Nyunyóka-sztori

PEOPLE TEAM tábor

Réka, hidd el, ha nem nyersz egy versenyen, attól még nem leszel kevesebb. Ahogy régen is mondták, a részvétel a fontos, nem a helyezés. Persze tudom, hogy szuper érzés, ha az ember első lesz egy vetélkedőn. Mégsem javaslom, hogy a csalást hívd segítségül.

Elmesélem neked Emese történetét…

Emese második éve jött vissza a PEOPLE TEAM táborába, de most először volt angoltáborban. Nagyon izgult, mert az iskolában hármas volt ebből a tantárgyból. A szülei emiatt döntöttek a nyelvi tábor mellett. Remélték, hogy itt megerősödik benne a tudás, és ügyesebben indul neki a következő tanévnek.

Az önbizalmát erősítő szándékkal érkeztem meg hozzá az első napon. Ott feküdtem az ágya szélén, a füleim lelógtak. Mintha a csillagos eget bámultam volna. Sajnos csak a plafon tárult elém, de reméltem, hogy ennél kalandosabb percekben lesz részem új barátnőmmel.

Egy üzenet is volt mellettem: „Bízz magadban!” – ez állt rajta. Emese elolvasta az üzenetet, de ekkor még nem értette.

Boldogan ölelt magához. Attól kezdve mindent együtt csináltunk. Nagyon jó barát volt, rengeteg nevetés és élmény született a tábori hét alatt.

Nagyon örültem, hogy ilyen jól érzi magát. Ez a felhőtlen hangulat addig tartott, amíg el nem érkezett az utolsó előtti nap. Akkor az angoltanár, John egy nehezebb házi feladattal állt elő. Azt kérte, hogy mindenki írjon magáról egy oldalban egy fogalmazást. Olyat, amit aztán felolvas, és a többiek tapssal jutalmaznak.

Éreztem, ahogy Emese gyomra összerándult. El sem tudta képzelni, hogyan fogja megcsinálni a feladatot. Az elmúlt napokban átevickélt a házikon és az órai munkán, de most tanácstalan volt. Leginkább akkor szomorodott el, amikor John megmutatta a verseny fődíját. Budapest legjobb Harry Potter-éttermébe lehetett kétszemélyes vacsorát nyerni.

Annyira odavolt azért a sorozatért! A könyveket már többször is olvasta, igaz, csak magyarul, de nem volt olyan kérdés, amire ne tudott volna válaszolni.

Nem volt más lehetőség, nyerni kellett. Egész délután, amíg a többiek a fogalmazáson dolgoztak, ő azon gondolkodott, miként oldja meg a feladatot.

Másnap reggel büszkén állt a csoport elé, és felolvasta az írását. A többiek, még John is tátott szájjal hallgatták a remekül megírt történetet. Mindenki biztosra vette, hogy Emese lesz a nyertes.

Szandi szomorúan ült a hátsó sorban. Emese mellételepedett, és megkérdezte, hogy mi bántja. Szandi elmesélte, hogy ő még soha semmit nem nyert, és nagy álma eljutni abba az étterembe. Vidéken élnek, a szülei biztos nem fogják felvinni. Ha viszont nyer, akkor már lehet, hogy beadják a derekukat.

Emese hallgatott. John felállt, és bejelentette a győztest, Emesét. Hatalmas taps és ováció fogadta.

A lány szégyellte magát. Felállt, kiment a színpadra, de nem vette át a díjat. Bevallotta a tettét, és bocsánatot kért. Megfogadta, hogy soha többé nem fog csalni egyetlen versenyen sem.

Te csaltál már valaha a győzelem miatt?

Kovács Dalma

A Csalás – Nyunyóka-sztori írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések