Ebédig többször elpróbáltuk a koreográfiát, együtt a kicsikkel, ami teljesen más élmény volt a korábbi csoportbontásos próbákhoz képest. A székbe kapaszkodva és a jól ismert mozdulatokat csinálva mindenkit alaposan megfigyelhettem. Figyeltem Enikőt, hogy mennyire kecsesen mozog, senki nem mondaná meg róla, hogy csak pár éve táncol. Simán elmehetne modern táncosnak, olyan finoman és szépen mozgatja a végtagjait. Az egyébként szétszórt és hebrencs ikrek komolyan összpontosítva mozogtak. Egy-egy mozdulatot ellestem tőlük, elhatározva, hogy később Lillának is megmutatom. Mert ő ugye nem ért rá bámészkodni, eleve később kezdte el megtanulni a koreót, meg ebben a helyzetben lényegesen több dolga is akadt, mint nekem.
A kicsik is nagyon édesek voltak. A többség most kezdhette a táncolást, de volt egy vörös csöppség, aki kiragyogott a többiek közül, és simán nagy jövője lehet, ha ezt a hivatást választja.
Ebédig táncoltunk. Dóra bizonyos időközönként rám szólt, hogy üljek le egy kicsit, mert az sem jó, ha a bal lábamat meg túlterhelem. Ilyenkor lehuppantam a vizeskanna mellé, és onnan nézelődtem tovább. Ebédidőre rajtam kívül mindenki kikészült, és a nap is egyre erősebben sütött, mert vihar ide, vihar oda, mégiscsak nyár van.
A többiek segítségével jutottam el ebédidőben a hangárig, ahol Laci már egy asztalnál ülve, egy üres tányér mellett várt. – Bocs, éhen haltam – kezdte, mire én csak legyintettem egyet, mert tök természetes, hogy eszik, ha éhes, és nem vár rám. Nekem először is egy hatalmas pohár jeges valamire volt szükségem, és Laci azonnal el is ment, hogy szerezzen nekem. Lilla meg beállt a sorba, hogy elhozza mindkettőnk ebédjét. Közben a mellettem folyó beszélgetést hallgattam. Gitta és Gréta csacsogtak arról, hogy melyiküknek van nagyobb esélye, hogy a kiszemelt kismókus elvegye feleségül. Csak egy pillanatig tartott a döbbenetem, mert szinte azonnal rájöttem, hogy a házasságkötő standról beszélnek, ahol a táborozók házasodhatnak össze. Mosolyogva figyeltem őket, egészen addig, amíg nekem szegezték a kérdést, hogy szerintem kinek. Gyorsan azt feleltem, hogy szerintem a kismókusok nem házasodhatnak, majd inkább foglalkoztam a magam dolgával.
Ebéd után – egy gyors puszit követően – elköszöntem Lacitól, és újra belevetettük magunkat a próbába. Délután egy kicsit korábban végeztünk, mert az utolsó estére még rengeteg program van betervezve.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Próba, ebéd, próba – Emma naplója, 70. rész írás először a következő oldalon jelent meg: ppz.hu.
