Papírhajó készítése

PEOPLE TEAM tábor

A múltkor papírrepülőt hajtogattunk, most pedig hajót fogunk. Emlékszel, hogy akkor nem tudtam meghajtogatni? Itt is volt egy kis problémám, most nem a hajtogatással, mert arra emlékeztem gyerekkoromból, hanem ennek az egész folyamatnak a leírásával. Azért persze sikerült megoldanom. Kezdjük akkor az elején!

Négyzet alakú lap szükségeltetik, ha színeset keresel, akkor még vidámabb lesz az eredmény. Minél alacsonyabb tömegűt válassz, mert ha lágyabb, akkor könnyebben tudsz vele dolgozni. Hajtsd át a négyzetet átlósan. Ismételd meg ugyanezt. Nyisd szét, mindkét oldalt hajtsd a felezővonalhoz a felső sarkából indulva, úgy, hogy egyenlő szárú háromszöget kapj, ha szétnyitott állapotban van előtted. Az egyenlő szárú háromszögre hajtsd fel a téglalapokat (fontos, hogy a felső sarokból kezdd az előző műveletet). A hajtás közben a szélénél keletkezett kis háromszögeket simítsd a nagy háromszögre. Fordítsd el és nyisd szét, úgy, hogy egy kisebb négyzetet kapj végeredményként. Ismét fordítsd el, a négyzetet sarkára állítva látod. Hajtsd fel az alsó sarkától kezdve, egy kicsi egyenlő szárú háromszöget látsz. Ezután ismét állítsd élére, és a sarkokat húzd le, ezzel a mozdulattal fordítod ki a hajót. Már vízre is bocsáthatod. Ha sütőpapírból készíted, akkor vízálló lesz. A sütőpapírral kicsit bonyolultabb lesz a művelet, mert a nehezebb súlyú papírok kategóriájába tartozik. Jó játékot kívánok!

Kropokné Kiss Éva

A Papírhajó készítése írás először a következő oldalon jelent meg: napkozisgyerektabor.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések