Minden lehet rosszabb.
Arról fogok írni, hogy miért romlik el egyszerre minden, amikor azt hiszed, az életed éppen egy nyugis időszakba lépne.
Persze vannak napok, amikor elrontasz ezt-azt, vagy megbántanak. Aztán mindenki a barátod. Na jó, majdnem mindenki, de elvagy. Van olyan (ami velem túl sokszor esik meg ahhoz, hogy ne tűnjön fel), amikor például figyelmetlen pillanatodban elmondod a barátaidnak, ki a kiszemelted, de nem nézel hátra, és ott áll mögötted, és próbálja elfojtani azt a véget nem érő röhögőgörcsöt. Vagy amikor a leendő osztálytársaid előtt beégeted magad annyira, hogy arról a bizonyos eseményről kapd a becenevedet. Ezeken még túl lehet lendülni.
Jól érzed magad, és úgy érzed, már nem történhet semmi baj, de ez nem így megy. Biztos akkor töröd el valamidet, elvész a kedvenc zoknid, vagy az új kisállatod éppen más gazdit keres. Nekem pont egy ilyen napom volt, semmi sem úgy sikerült, ahogy akartam, és bármit tettem, csak rontottam a helyzeten. Ilyenkor főleg az elektronikai tárgyak szövetkeznek ellenem, lelassulnak, vagy épp akkor mondják fel a szolgálatot. Pont olyan voltam, mint egy klisés csajos vígjáték szánalmas szereplője.
Anyukám fantasztikus módszere, hogy ilyenkor el kell menni egy hosszú erdei sétára, vinni pár olcsóbb tányért, és nagy ordítások kíséretével tányérokat törni. Előnyös messze menni bármilyen emberlakta résztől, mert elég furán nézhet ki. Engem a kedvenc zeneszámaim is ugyanennyire meg tudnak nyugtatni, ráadásul kevésbé feltűnő. Valakinek a jóga is segít, bár én biztos nem bírnám, nyugodtan lenni és ki-be lélegezni, amikor legszívesebben a legaranyosabb élőlényt is kivéreztetném. Az ilyen napokat csak tűrni lehet.
Mihócza Viktória
A Önapokalipszis írás először a következő oldalon jelent meg: kecskenewsas.hu.
