Matyi iskolás lesz

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi.

– Hmmm… – gondolkozott el a lány. – Valamikor igen, valamikor nem. Tanulni nem annyira jó, de tudni igen. A dolgozatokat utálom, a felelések félelmetesek, és korán reggel nagyon nehéz felkelni a nulladik órára.

– És mik a jó dolgok? – Matyi kicsit elszontyolodott, amikor szembesült vele, mik várnak rá nemsokára.

– Ott vannak a barátaim, a tanárok nagy része bár szigorú, de kedves, érdekes dolgokat tanulunk, és egy csomó közösségi programon vehetek részt.

– Ősztől nekem is lesznek új barátaim! – dicsekedett el a hamarosan elsős kisfiú. – És én is fogok sok jó dolgot tanulni. Írni, olvasni, számolni.

Leendő elsősök beiratkozása

Az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat idén április 18-án és 19-én kell beíratni. Azoknak a gyerekeknek a többsége, akik 2024. augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket, szeptemberben elkezdik az első osztályt.

Ha valakit még egy pluszévig az óvodában akarnak tartani a szülők, annak a halasztáskérelmét már januárban le kellett adniuk a szükséges dokumentumokkal együtt. Egy ideje az Oktatási Hivatal hagyja jóvá ezeket a beadványokat. Akiknek elfogadják a kérelmét, azok a gyermekek csak 2025 őszén kezdik majd el az iskolát.

Az előzetes beiratkozást elektronikusan, a KRÉTA e-ügyintézés-felületen meg lehet tenni. Itt kitöltenek egy űrlapot, megadják a szükséges adatokat. Ez ugyan megkönnyíti az ügyintézést, de ezután személyes beiratkozásra is mindenképp szükség van. A szülőknek vagy a törvényes képviselőknek be kell menniük a köznevelési intézménybe, be kell mutatniuk a különböző igazolványokat és dokumentumokat.

A gyereket ilyenkor nem kell magukkal vinniük, de azért jó, ha a kicsi látja előre, hová fog majd járni. Erre valók a különböző iskolanyitogató, diákcsalogató programok. Itt megismerkedik a tanító(i)val, leendő osztálytársaival, körbejárják az épületet, és játékos foglalkozásokon vesznek részt.

Hová, hová?

A körzetes általános iskoláknak minden, a körzetben lakó gyermeket kötelező felvenniük. Aki más iskolába jelentkezik, annak tudnia kell, hogy oda csak akkor vehetik őt fel, ha marad még üres hely a körzetes gyerekek felvétele után.

– Matyi hová fog járni? – kérdezte Zsófi.

– Van egy új, nagy, modern iskola a városközpontban – mondta Nagypapa. – Nyelvi labor, különórák, kutyafüle. Manapság ezeké a jövő.

– A kis körzetes iskolában viszont kevés a gyerek, családias a hangulat, egyéni a fejlesztés – érvelt Nagymama.

A szülők tájékozódtak a lehetőségekről, elmentek a nyílt napokra, és végül úgy döntöttek, hogy Matyi ugyanabba az iskolába fog járni, ahová a nővére.

– Azt nem mondom, hogy megkapod a régi iskolatáskámat – nevetett Zsófi.

– Pfuj, nem is kellene! Rózsaszínű és barbie-s.

– A többi iskolai cuccomat azért elfogadod? Akkor születtél, amikor elsős voltam, és elhatároztam, hogy elteszek neked mindent.

– Köszi! Nemsokára iskolás nagyfiú leszek! – kiabált Matyi.

Szerző: Tóth Réka

A Matyi iskolás lesz írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések