Kincskeresés David Bowie-val

PEOPLE TEAM tábor

Bogi ismerősétől, a PEOPLE TEAM egyik tanárától hallott a PT-ről, és arra gondolt, hogy szívesen kipróbálná magát itt is táboroztatóként. Magáról és a színházi táborokról is beszélt a jelentkezésekor.
Mesélj el egy számodra különleges tábori történetet!
Ez egy másik táborban történt, mivel a PT-ben még nem voltam. A táborozók között volt két nagyon rosszcsont fiú. Kicsit idősebbek voltak a többieknél, és mindenkinek el akarták rontani a játékát, be akarták bizonyítani, hogy a programok hülyeségek, kinevettek mindent és mindenkit. Egyik napra egy kis színházas köntösbe csomagolt kincskeresést terveztem, amihez szükségem volt segítségre, de a tanártársaimat nem kérhettem meg, mert nekik más dolguk volt közben. Tudtam, hogy ez a két fiú nem szívesen venne részt a programban, úgyhogy felkértem őket, hogy segítsenek lebonyolítani. Végre magukra találtak. A leglelkesebb segítőim lettek, onnantól nem kellett fegyelmezni őket. Megtalálták a helyüket, és megjavultak, mert hát eleve sem voltak rosszak.
Mit mondana rólad valaki, aki nem kedvel? Amennyiben ez neked is probléma, hogyan találtok rá megoldást?
Talán azt, hogy túl erőszakosan vitatkozom. Ez abban gyökeredzik, hogy imádok vitatkozni, és néha kissé túllövök a célon az érvelésben. Igyekszem odafigyelni erre, és a partneremhez, illetve a helyzethez igazítani az attitűdömet. Én amúgy alapvetően kedvelem magamat, már úgy az egészséges emberi mértékben, úgyhogy nem biztos, hogy ugyanazt a választ adom, mint valaki, aki valóban ki nem állhat. De pár nap után biztos lesz ilyen, úgyhogy majd megkérdezzük…
Melyik a kedvenc kérdésed, amelyet gyakran felteszel olyanoknak, akikkel először találkozol? Melyek az erre a kérdésre kapott legérdekesebb válaszok?
Bevallom, baromi karakteres kérdés most nem jut eszembe. Sokszor kérdezem az embereket a dolgaik miértjéről. Miért vannak ott, ahol vannak, miért csinálják, amit csinálnak, miért szeretik/nem szeretik. Ez gyakran érdekes, mert sokszor ők is először fogalmazzák meg ezeket a dolgokat.
Mit tennél, ha kitörne a zombiapokalipszis, miközben zajlik a tábor?
Valószínűleg megpróbálnám a közösség szolgálatába állítani az energiáimat, ami elég kétélű dolog, mert egyébként sosem hittem, hogy túl sokáig túlélnék egy zombiapokalipszist. Mindenesetre a krízishelyzetek általában közösségi működést váltanak ki belőlem, úgyhogy megtenném, ami tőlem telik.
Milyen állat szeretnél lenni, és miért?
Valami intelligens madár jó lenne. Mondjuk, holló. Szívesen repülnék, és a hollók amúgy nagyon gyakorlatiasak. Mindenféle dolgot meg tudnak oldani, eszközöket használnak, meg ilyesmik. Rendkívül jól alkalmazkodnak. Emellett mitikus jelentésréteg is kapcsolódik hozzájuk egy csomó kultúrában.
Nem feltétlenül a táborban, de mi volt az a jelmez, amit legutoljára viseltél?
Utoljára David Bowie-nak öltöztem az egyetemi halloweenbulin, mivel nagyon hasonlóan hordom a hajamat, mint ő a kezdeti időszakában. Ez sok poén alapjául szolgált már, úgyhogy gondoltam, meglovagolom a dolgot. Egyébként életem kedvenc jelmeze a Szaturnusz volt, amit óvoda középső csoportjában sikerült kiötlenem, ekkora kreativitásra azóta sem voltam képes…
Milyen értéket jelölnél be magadnak egy 1-től 10-ig terjedő skálán erre a kérdésre: mennyire vagy furcsa a táborban?
Nem ismerem még a tábori közeget, a többieket, úgyhogy így nehéz belőni. Általában furcsa vagyok, de azért nem felfoghatatlanul. Legyen 7!
Mutatkozz be, honnan, hogyan és miért érkezel táboroztatni, mire számítasz, minek örülsz?
Csernai Misi, kedves barátom és alkotótársam ajánlotta nekem a tábort. A gyerekekkel együtt töltött idő nekem bizonyos szempontból mindig felüdülés, mert olyan lelkesedést és hitet tapasztalok tőlük, amivel a hétköznapokban ritkán találkozom. A színházi táborok ilyen értelemben mindig üdítőek: gyerekekkel/fiatalokkal sokkal gördülékenyebb és fesztelenebb alkotni, mint a „komoly”, felnőtt alkotókkal. Ezt már nagyon várom. Amikor véget ér a nyár, a megszerzett lelkesedést igyekszem átültetni az év közbeni komolykodásba is.

A Kincskeresés David Bowie-val írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések