Kemény, összetett, menő

PEOPLE TEAM tábor

Meg szeretnéd ismerni a PEOPLE TEAM nyári táborának vezetőjét? Akkor olvasd el a vele készített interjút! Ő Ater, a PT alapítója.

Hány éves leszel 2024-ben?

41–99.

2023-ban melyik program tetszett leginkább, és miért?

Továbbra is a Koboldok városa, mert az annyira pörgős és összetett, és mert minden résztvevő annyira beleéli magát a szerepébe, a gyerekek pedig annyira lelkesek a csapatukért meg a puszta élvezetért, hogy annak nincs párja, na. (Habár van, mert legalább négy hasonlóan lelkesítő tábori esemény beugrott most, de akkor is a Koboldok városa: az az egyik legrégebbi és legkomplexebb, mégis működik.)

2023-ban ki volt a kedvenc táboroztatód?

Puppi Barna, aki bevállalta a robotikatábor irányítását. Igaz, tapasztalt táborozóként, ám első táboroztatóként abszolút mély víz. És ugyan nem egyedül volt, de óriási felelősség találta meg, mégis halálos nyugalomban, végtelen kedvességgel és utánozhatatlan szimpátiával és szerénységgel abszolválta mind a szekciófoglalkozásokat, mind az összes olyan tábori programot, amelyben szimpla táboroztatóként részt vettünk mindannyian. És végig mosolygott, végig lelkesedett, mintha mindig egy órával azelőtt érkezett volna a táborba. De sok kedvencem van. Ez olyan, meg kell jegyezzem, mint a filmes díjátadók: felsorolnám, viszont nem lehet, mert túl hosszú lenne a lista. Aki ott van, az okkal és kedvvel van a táborban. Szükség van rá, és nem lehet nem szeretni!

Mi az az 1-2-3 dolog, amit a PT-tábornak köszönhetsz?

(1) Hogy könnyebb számolni az éveket és évtizedeket úgy, hogy 34 nyár óta a táborstart az éves időmérőn a nulla.

(2) Hogy valamennyire még mindig gyerek lehetek.

(3) Az imádni való őrületet és a millió lehetetlen helyzetet – tulajdonképpen óránként újratöltve.

Írd meg a tapasztalataidat/véleményedet a választott tábortémádról!

Választott témám: táborvezetés. Kemény, összetett, menő. Mivel rengeteg szülő velem beszél telefonon vagy velem levelez a tábor előtt, a végén sokan hozzám jönnek megköszönni az élményeket a gyerekek nevében. Igyekszem szerény maradni, és nem csak úgy teszek, komolyan is gondolom. Mindig elmondom: százan vagyunk táboroztatók minden turnusban. Mindenkinek dolga, küldetése és szerepe van. Nélkülük semmi nem működne. Együtt viszont minden tuti. A köszönet nekik jár. Meg a gyerekeknek, akik a legfontosabb karakterek ebben a világ legszórakoztatóbb filmsorozatában. Én táborvezetőként és PT-alapítóként inkább kameózom, azt mondanám, és mindennél jobban élvezem így is.

Mit és hogyan használtál fel a választott szekcióidból év közben, illetve milyen terveid vannak ezen a téren?

Mindent. A végtelenbe és tovább!

2024-ben 4 turnust szervezünk. Mit gondolsz erről?

Örülök. Nem fértünk el. A gyerekeknek és a táboroztatóknak is vannak olyan kívánságaik (pl. szobacsere, összeköltözések), amelyeket hosszas szervezkedés után tudunk csak megoldani. Szeretnénk több pufferhelyiséget azért is, hogy a szekciók terjeszkedhessenek. A bejárós és az ottalvós gyerekeink is többen lesznek 2024-ben. Nincsenek kérdések, nincs min tovább gondolkodni. Meglépjük a négy turnust. Ha pedig belegondolunk abba, hogy így a táboros nyár lényegében ÖT HÉT lesz számunkra (előkészületek + négy turnus), akkor ki lehet mondani: ENNÉL JOBB DOLOG NEM TÖRTÉNT VELÜNK HOSSZÚ ÉVEK ÓTA!

A Kemény, összetett, menő írás először a következő oldalon jelent meg: legjobbtáborok.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések