Exatlon by Peti

PEOPLE TEAM tábor

A szekcióvezetők egyesével érkeztek a táborvezető irodájához, mindannyian ugyanazzal a panasszal:

– A gyerekek nem érkeztek meg a reggeli gyülekezőre. Mintha mind eltűntek volna.

– Az lehetetlen! Hívjátok ide máris P. T. Holmest! Majd ő segít – adta ki a feladatot a táborvezető.

Holmes perceken belül megérkezett kalapjában és ballonkabátjában. A táborvezető azonnal felvázolta a helyzetet.

– Keresték már a gyerekeket?

– Igen, de eddig még nem találtuk meg őket. Mintha elnyelte volna mindegyiket a föld – magyarázta Zoli, az írótábor egyik vezetője.

– Nos, akkor keressünk nyomokat! – indult az ajtó felé a nyomozó. A többiek gondterhelten álltak az irodában. A nyomozó visszafordult, és így szólt:

– Na mi lesz? Nem jöttök?

Csapatokat alkottak, és keresni kezdték a gyerekeket. Ebédidőre mindannyian fáradtan estek a székbe.

– Hogy mekkora ez a tábor! – jelentette ki Zoli.

Holmes érkezett meg utoljára. Végignézett a fáradt társaságon, majd így szólt:

– Nos, amíg ti itt pihengettetek, én megoldottam az ügyet.

Mindenki kérdő tekintettel várta a történet folytatását.

– A gyerekek nem tűntek el. Csupán egy pillanatnyilag érdekesebb dolog foglalta le őket. Már mondom is. A sporttáboros fiúk kezdték az egészet. Vagyis az ötlet kitalálója nem más, mint Peti. Egy, az interneten meghirdetett verseny adta neki az ötletet. Pályázni lehet a legvagányabb exatlonpálya címre. Peti úgy gondolta, hogy nincs is jobb hely egy ilyen pálya megépítésére, mint a PEOPLE TEAM tábora. Itt vannak a legremekebb srácok, akikkel jó csapatot alkotva elérheti a célját. Még otthon elkészítette a terveket, aztán a tábor első napján megosztotta az ötletét a sporttáboros fiúkkal, akik örömmel vállalták a feladatot. Szóval kérlek, gyertek velem, megmutatom az ország legjobb exatlonpályáját.

A táborvezetők követték Holmest a tábor egyik félreeső területére. Ott volt az összes gyerek. Bátran próbálta mindenki a pályát, készültek a videók, a fényképek. Hatalmas volt a zsivaj. Mindenki szurkolt az éppen a pályán lévő gyereknek.

A felnőttek büszkén figyelték, hogy a táborban lévők egy csapatként milyen jól tudnak dolgozni. Petit pedig előléptették exatlonszakértővé, és ezt követően évről évre új pályát tervezett a tábornak.

Holmes elégedettséggel az arcán távozott kalapjában és ballonkabátjában. Útközben még felhívta a helyi újságnál dolgozó ismerősét, hogy mindenképp látogasson el a PEOPLE TEAM táborába, mert ilyen fantasztikus exatlonpályát gyerek még nem tervezett.

Természetesen a versenyen első helyezést ért el Peti és csapata.

Kovács Dalma

A Exatlon by Peti írás először a következő oldalon jelent meg: legjobbtáborok.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések