Éretlenek

PEOPLE TEAM tábor

Az idő sodrásában sokszor rohannak a napok, pedig milyen jó lenne néha megállítani pár órára! Főleg akkor, amikor a középiskolák életében elérkeznek a diákok az érettségi vizsgák küszöbére. Nagy kihívás ez mindenki számára, tanárnak, diáknak, szülőnek egyaránt. Az első komolyabb megmérettetés az írásbeli vizsgákkal kezdődik, ahol tantárgyanként szinte mindennap következnek a vizsgafeladatok. Természetesen lehet előrehozott érettségit tenni, de aki nem élt ezzel a lehetőséggel, annak most összeszedetten kell megterveznie a vizsgákra való felkészülést. Pontos időbeosztás, hosszú órákig tartó koncentráció, kitartás, a pánikroham legyűrése, az egészséges izgalom és a fokozódó adrenalin kordában tartása nem kis feladat a 18 éves korosztály számára.

Szerencsemalac és négylevelű lóhere

Hol van már a befogkrémezett ajtókilincs és az ébredés utáni filctollas arc? Fényévnyi távolságra repültek a régi osztálykirándulások emlékei. Az alvás elmaradhatatlan plüssfiguráit mára már felváltották a kabalák, a szerencsét hozó tollak, kulcstartók. Az érettségiző diákok szinte kötelező felszerelései: a szőlőcukor, csoki, nasi és tartalék tollak mellett ott lapulnak a legófigurák, préselt négylevelű lóherék, és még egy kisebb szerencsemalac is ott lóg a kulcstartón. Mágikus erejük van ezeknek a tárgyaknak, kabaláknak. Az érettségi nagy falat, komoly próbatétel, amikor jól jön egy kis lelki támogatás egy-egy kis mütyür képében. Nem is igazán a szerencsefaktor a mérvadó jelen esetben, inkább a pozitív gondolatok, a megnyugvás, az ismerős tárgy közvetett segítsége az izgalom leküzdésében.

Túl az Óperencián

A néhány napos írásbeli megmérettetés utolsó napja idén május 27-e, amikor a vizsgázók végre eljutnak a mesebeli Óperenciás-tengeren túlra. Kiállják a három-négy-öt próbát, hamarosan elnyerik a jutalmat: érettek lesznek. Minden évben próbára teszik az ifjúságot, mennyi lexikális tudással rendelkeznek, milyen képességeket és készségeket sajátítottak el a középiskolai évek során. Maga a felkészülés is az érettség része: képessé tesz egy jobb időbeosztásra, segít elszakadni a közösségi platformoktól, tudatosabb étkezést követel a jobb teljesítmény érdekében, szükségessé válik az egészséges testmozgás közbeiktatása a tanulási időbe, előtérbe kerül az agyserkentő és relaxációs gyakorlatok elsajátítása.

Csapatás, avagy az egó pihenése

Ha már túl vannak a diákok az érettségi vizsgákon, és a szóbelin is lenyűgözték tanáraikat, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Csapatás ezerrel! Lazulás, pihi, chill vagy éppen buli, koncert, haverok. Jó esetben jöhet mindez egyszerre. A PEOPLE TEAM táboraiban kismókusként vagy mókusként segíthetnek a lelkes, érett fiatalok a táboroztatásban. Mert az idő tényleg soha meg nem áll…

Szerencsés Melinda írása

A Éretlenek írás először a következő oldalon jelent meg: kecskenewsas.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések