Beszédhiba – Nyunyóka-sztori

PEOPLE TEAM tábor

Zamira, hidd el nekem, hogy nem te vagy az első gyerek, aki nem tud egy betűt helyesen kimondani. Elárulok neked egy titkot. A felnőttek között is nagyon sokan vannak. Ezen viszont lehet változtatni. Talán nem minden esetben, de egy próbát megér.

Elmesélem neked Lili történetét…

Lili három éve ugyanígy a PEOPLE TEAM színháztáborába iratkozott be. A szülei és a tanárai ügyes versmondónak tartották attól függetlenül, hogy volt némi gondja az r hang kimondásával.

A tábor első napján tele volt félelemmel, hogy mit fognak szólni a többiek, amikor meghallják beszéni. Attól tartott, ki fogják nevetni. Elhatározta, hogy megpróbál valahogy háttérben maradni és a lehető legkevesebbet beszélni.

A terve már az első óra alkalmával meghiúsult. Tami, a turnusvezető azt kérte, hogy mindenki szavalja el a kedvenc versét. Lilit elöntötte a forróság, úgy érezte, itt a vég. Attól tartott, egy hang se jön ki a torkán.

Utoljára Lili maradt. Tami és a többiek biztatták, hogy bátran álljon ki, és mondja el a versét. Lili elindult a színpad felé, de az utolsó pillanatban visszafordult és elszaladt. A gyerekek nem értettek semmit.

Lili egészen a szobájáig futott. Az ágya mellett már vártam rá. Ez az üzenet feküdt mellettem: „Én sem vagyok tökéletes.”

Lili körbeforgatott, és észrevett egy apró fekete foltot a kék testemen. Aztán rám nézett messzebbről, majd magához ölelt, és csendesen folytak végig a könnycseppek az arcán.

Ekkor nyitott be Tami. Leült Lili mellé, és elmondta neki, hogy ez nem egy olyan tábor, ahol bárkit is piszkálnának a hibája miatt. A beszédhibákon pedig lehet javítani, és már sorolta is az r betűs gyakorlatokat. Lili halvány mosollyal az arcán felnézett Tamira.

Azután mindennap gyakorolt, bárhová ment, a verseket fújta. Bár egy hét alatt csoda nem történt, de a következő nyáron, amikor újra a színháztáborban járt, már büszkén mutatta meg a tudását. Csak úgy pörögtek a szavai, és hatalmas vastaps fogadta a sikerét.

Zamira, neked sem kell aggódnod. Bátran kérj segítséget, hiszen a PEOPLE TEAM tábora egy nagy család, ahol senkit sem hagynak cserben. Ha mégis néha egyedül éreznéd magad, akkor pedig csak ölelj meg engem.

Kovács Dalma

A Beszédhiba – Nyunyóka-sztori írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések