Visszaadnám a PT-s élményt

PEOPLE TEAM tábor

Panna több alkalommal táborozott a PEOPLE TEAM-ben, azonban – ahogyan az lenni szokott – visszahúzta a szíve a kecskeméti gyerekfesztiválra, ezért tavaly már a PT táboroztatói oldalát erősítette.

Mutatkozz be, kérlek!

Polyák Panna vagyok, sok éven keresztüli táborozó és tavalyi kismókus. Első táborozásom óta közel állt hozzám a PEOPLE TEAM, és remek élmény volt tavaly végre a táborszervezésben is részt venni segítőként. Érdeklődésem és tanulmányaim alapján szívesen segítenék tanárként az angoltáborban (2022-es OKTV, 1. helyezés), tudóstáborban (5 éven keresztül emelt biológia és kémia, több biosz–kémia verseny) vagy akár a kuktában (évek óta sütök-főzök, cukrásztanfolyamon is részt vettem) szükség esetén. Idén is várom, hogy új és régi táborozókhoz egyaránt elhozhassuk a PT élményét.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Szeretném megadni az új táborozóknak azt a PT-s élményt, amit én is átéltem.

Mi volt a legjobb táboros melód?

A beöltözős-szerepjátszós állomásos esti programok.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Tábori pszichológus, valamennyire az iskolapszichológus mintájára. Táborozó és kismókus koromban is nagyon sok táborozóval találkoztam, aki akár a tábor miatt (tömeg, ismeretlen környezet, szorongás, kiközösítés), akár a tábortól függetlenül (otthoni dolgok, fennálló mentális problémák, depresszió) lelki vagy mentális gondokkal küzd, és a gyerekek között nem nagyon talál olyat, akihez fordulhatna. Segítene, ha lenne egy személyzeti tag, aki azért van ott, hogy meghallgassa őket, és ez nem olyanokra hárul, akik a saját stresszük/feladataik/inkompatibilitásuk miatt esetleg idegesen, türelmetlenül vagy nem a megfelelő érzékenységgel fordulnának ehhez.

A Visszaadnám a PT-s élményt írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések