Biztos vagyok benne, hogy sokan jártatok már hasonló cipőben, mint én. Tizenévesként természetes vágyunk, hogy a haverokkal koncertekre, bulikba menjünk, ugye? Sajnos azt, ami nekünk egyértelmű, a szüleink teljesen másképp látják. Mi szórakozni szeretnénk egy jó társaságban, ők pedig csak a ránk leselkedő veszélyeket szimatolják.
Most igazán kétségbeejtő helyzetbe kerültem. Bogi a legmenőbb lány nemcsak az osztályunkban, hanem az egész suliban is. Mindenki vele akar barátkozni, a kegyeiért küzd, de ő nagyon megválogatja a barátait, nehéz bekerülni a társaságába. Én elég jól megvagyok vele a suliban, de azon kívül nem szoktunk találkozni. Persze irigységgel vegyes csodálattal hallgatom, amikor a hétvégi bulikról, bowlingozásokról és más érdekességekről mesél. Olyan helyekre szoktak járni, amiknek én még a környékére sem mehetek.
Az én szüleim elég konzervatívak, ráadásul nagyon féltenek engem. Az iskolai bulikba is csak azért engednek el, nehogy a többiek kiközösítsenek, vagy a tanárok rossz néven vegyék a távolmaradásomat. Persze, onnan is időre hazarendelnek, sőt legtöbbször eljönnek értem még jóval a buli vége előtt. Milyen égés! Még soha nem maradhattam zárásig.
Az évek során szinte beletörődtem sanyarú helyzetembe, de most olyan dolog történt, amit nem tudok szó nélkül lenyelni. Bogi engem is meghívott a szülinapi partijára. Ez óriási dolog, velem először fordul elő. Ne egy egyszerű házibulit képzeljetek el, hanem egy igazi, felnőttes rendezvényt egy menő szórakozóhelyen. A papája kőgazdag vállalkozó, és kibérelte az egyik haverja bárját, még DJ-t is fogadott.
Álmomban sem jártam még ilyen helyen, természetes, hogy nagyon szeretnék menni. Ti nem így lennétek vele? A szüleim persze hallani sem akarnak róla. Amikor szóba kerül, csak zúdítják rám a rémséges sztorikat, hogy mennyi veszélyforrást rejt egy ilyen esemény. Hiába mondom, hogy normális fiatalokkal lennék, többnyire iskolatársakkal, nem fogadják el az érveimet. Jönnek azzal, hogy hány lány került bajba, amikor drogot csempésztek az italába, utána azt se tudta, mi történt vele. Mindig a legrosszabbra gondolnak, és engem is azzal ijesztgetnek.
Igazság szerint én kicsit visszahúzódó, sőt elég gyáva vagyok. Mennék is, maradnék is. Jobban szenvedek, mint Hamlet, amikor feltette a kérdést: „Lenni vagy nem lenni?” Az ő tépelődése semmi az enyémhez képest. Én már alig bírok aludni éjszakánként, csak gyötrődöm. Mit tegyek? Itt a nagy lehetőség: bekerülni Bogi baráti körébe. De a szüleim tiltása miatt nem mehetek. Elszökni mégsem mernék. Ha visszamondom a meghívást, nekem annyi, elástam magam a többiek előtt. A legjobb az lenne, ha valaki meggyőzné anyáékat, hogy engedjenek el.
Egy halvány reménysugár éltet: nagyiék jönnek a hétvégén, és hátha őket rá tudom venni, hogy álljanak az én pártomra. Volt már rá példa, hogy a hatásukra a szüleim megváltoztatták az álláspontjukat. Szorítsatok, hogy sikerüljön!
Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa
A Menni vagy nem menni? írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.
