Egy táborozót, Katát kérdeztük arról, milyen élményei vannak a táborozással kapcsolatban. Ahogy az lenni szokott, a PEOPLE TEAM is szóba került, amelynek két szekcióját próbálta a 19 éves lány.
Hány alkalommal voltál PEOPLE TEAM-táborban?
Négyszer.
Miért fontos a táborozás?
Közösségépítő. Azon kevés helyek egyike, ahol tényleg hozzád hasonló gondolkodású és korodbeli emberekkel találkozhatsz. Az iskolában véletlenszerűen raknak össze x gyereket, de egy tematiká(k)ra épülő táborban előre tudod, hogy van bennetek valami közös, van valami, ami mindegyikőtöknek hasonló boldogságot okoz, egy metszéspont, ami mélyebben hat, mint hogy „ja, mindkettőnknek szőke a haja”, vagy „nekem is van bátyám”.
Mit vársz egy igazán jó táborozástól?
Kapcsolatokat, emlékeket, jót, rosszat, mélyet, maradandót, fáradságot, megpihenést, hideg hawaii pizzát majonézzel.
Ha izgulnak a szüleid a táborozás miatt, mivel nyugtatod meg őket?
Ez általában fordítva szokott lenni.
Ha volt honvágyad táborozóként, hogyan sikerült orvosolni?
Még nem volt.
Ha volt bármilyen gondod táborozóként, hogyan oldódott meg?
„Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.” (Babits Mihály) Hát, valahogy így.
Milyen barátságokat kötöttél a táborban?
Sokat, maradandót, talán túl sokat is ahhoz, hogy mindet minőségileg fenntartsam, de próbálkozom.
Milyen tanácsokat adnál egy először táborozónak?
Ez sok dologtól függ. Az akkor kilencéves, túlhallásos öcsémnek azt mondtam, vigyen füldugót, ha részt akar venni az esti programokban. Általánosságban érdemes a víz & wifijelszó párosnak minél többször/hamarabb bemutatkozni. A mazochista barátaimnak mindig ajánlom a brassóit. Ha visszamennék az időben, magamnak azt mondanám, „engedd el”. Ez, azt hiszem, jó tanács lett volna.
Milyen PT-szekciókat próbáltál már ki? Hogyan és mit hasznosítottál ezekből?
Az írótábort (már ötször voltam) és a színházi tábort. A kreatívírás-szekció ajtót nyitott nekem a kortárs irodalomba, kialakított egy olyan networköt, ami nélkül jó eséllyel elvesznék, ha bármikor a jövőben publikálni próbálnék, a színházi szekció pedig megajándékozott egy csinos autizmusdiagnózissal.
Melyik választott témánál mi volt számodra a legfontosabb?
Mind szakmai, mind emberi oldalról az utolsó színházas tanárgárda volt a legjobb, még úgy is, hogy legalább 15 emberrel többen voltunk a csapatban, mint amennyivel egészségesen és sikeresen lehet dolgozni. És ha már úgyis szóba jött, sajnos ez a nagy létszám tényleg meglehetősen ellehetetlenítette mind a hatékony munkát, mind a közösség kohéziójának kialakulását.
Melyik szekció volt a kedvenced?
Ha ezt tudnák a színész barátaim… de azt hiszem, az irodalom. Soma és Csenge hamar felkerültek a kedvenc embereim listájára, a tábor még hetekig inspirált, és produktív állapotban voltam, a barátok pedig, akikkel megismerkedtem, hab a tortán.
A Valahogy csak lesz írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.
