Sokan vagyunk

PEOPLE TEAM tábor

– Nagypapa, mi nem fogunk éhezni? – kérdezte Matyi aggódva.

– Szerencsére nem úgy nézünk ki, Nagymama éppen lekváros buktát süt.

– Na jó, de később!

– Ezt miből gondolod, Matyikám? – mosolygott Nagymama is.

– Azt mondta az óvó néni, nagyon sokan vagyunk a Földön, és nem jut majd mindenkinek élelem.

– Ebben van némi igazság.

Mennyi?

Még soha nem élt egy időben ennyi ember a Földön. Több mint 10 000 nemzedék kellett ahhoz, hogy az emberi népesség létszáma elérje a 2 milliárdot. Azután egyetlen nemzedék élete során, a II. világháború után születettek életében nőtt a földi népesség száma 2 milliárdról 7,4 milliárdra. Az előrejelzés szerint 2100-ban előreláthatólag 10,9 milliárd ember fog a Földön élni.

A robbanásszerű népességnövekedés alapja a technikai fejlődés és a jobb egészségügyi ellátás, ami a jövőben akár a 11 milliárdot is elérheti az évszázad végére.

Hol?

Az egyes földrészeket eltérő módon érintette a népességnövekedés. Afrikában 1950 óta csaknem 5-szörösére nőtt a népesség, Ázsiában és Latin-Amerikában pedig több mint a 3-szorosára. A legkisebb növekedés Európában volt, mindössze 1,35-szeres. Mindez átrajzolta a Föld népességének kontinensek szerinti eloszlását: Ázsia népessége jelenleg közel 6-szorosa, Afrikáé pedig már 1,5-szerese az európainak. Afrika népessége folyamatosan nő, 2050-ig a jelenlegi 3,8-szeresére az ENSZ szerint.

A népesség növekedése

Az elmúlt évszázadokra visszatekintve a népesség egyre gyorsuló ütemben növekedett, a múlt század közepétől az 1990-es évekig pedig robbanásszerű volt az emelkedés. Mindez azzal magyarázható, hogy a fejlődő országokban, régiókban is végbement az a demográfiai átmenet, ami a fejlett országokban már a 19. század végén, a 20. század folyamán lezajlott: rendkívüli mértékben javultak a halandósági viszonyok, emelkedett a várható élettartam.

A világ népességnövekedésének üteme az 1960-as évek második felében és az 1970-es évek elején volt a legjelentősebb, akkor évente több mint 2%-kal nőtt a népességszám. Ez az érték 1990-től egyre inkább mérséklődött, napjainkban évente 1%-kal gyarapodik a Föld lakossága. Az ENSZ előrejelzése szerint a népességszám továbbra is emelkedik, bár a termékenység folyamatos visszaesése miatt további lassulás várható.

Nemcsak a népesség száma nő, hanem a születéskor várható átlagos élettartam is; 1950 és 2010 között közel 22 évvel emelkedett, a világátlag megközelítette a 69 életévet.

Népesedési világnap

1990-ben az ENSZ Fejlesztési Programjának vezetői javasolták, hogy július 11-e legyen a népesedési világnap. A dátumot azért választották, mert 1987-ben ezen a napon érte el a Föld lakosságának létszáma az ötmilliárdot. 1999. október 12-én a Föld lakóinak száma hatmilliárdra nőtt, és 2011. október 31-én valahol, a legnagyobb valószínűség szerint Indiában, megszületett a Föld hétmilliárdodik lakója is.

A világnap célja felhívni a figyelmet olyan tényezőkre, mint a családtervezés, nemi egyenlőség, továbbá a szegénység, a várandós nők egészsége és az emberi jogok kérdései. Az iskolai végzettség szintjének emelkedése tudatosabb családtervezéssel és csökkenő termékenységgel párosulhat a kevésbé fejlett országokban is.

Szerző: Tóth Réka

A Sokan vagyunk írás először a következő oldalon jelent meg: kecskenewsas.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések