P. T. Holmes reggeli teázását halk kaparászás zavarta meg. Először egérre tippelt a nyomozó, de végül eme ötletét elvetette, ugyanis még soha nem találkozott a tábor területén effajta állattal. Kígyóval, gekkóval már igen, de azok főként a gondozó védelmező karjában érkeztek, és maximum a tudóstáboros gyerekek kezében pihentek meg egy kicsit.
Szóval valami kaparászott a bejárat körül. Holmes morogva felállt. Nem szerette, ha teázás közben zavarták. Igazából egyáltalán nem szerette, ha zavarták. Kíváncsisága azonban erősebb volt, így óvatosan a bejárati ajtóhoz lépett. Először csak a fülét tapasztotta az ajtóra, majd egy határozott mozdulattal kirántotta a kilincset, és felkiáltott:
– Megvagy!
Meglepetésére azonban az ajtó túloldalán nem volt senki. Egy pillanatra kilépett, körbenézett, de se közel, se távol egy teremtett lelket sem talált. Vállát megrántva visszament a házba. Amikor folytatni akarta a teázást, újra hallotta a kaparászást. Most még hangosabban, mint az előbb. Újra az ajtóhoz rohant, és kinyitotta.
Amikor azonban ki akart lépni, megbotlott valamiben, és majdnem orra is esett, de szerencsére éppen időben kapaszkodott meg az ajtó előtt álló nyírfában. Morgolódva igazította meg haját és ruháját, amikor észrevette a rendbontást okozó illetőt a földön. Egy robot volt az.
– Nahát! Egy robot. Ilyet se láttam még. Talán illene megszólítanom – morfondírozott hangosan.
– Miben segíthetek? – érdeklődött a robot a nyomozó legnagyobb meglepetésére.
– Ez beszél. És segíteni akar. Talán sepertessem fel vele a házat? – mondta ki hangosan a gondolatait Holmes. A robot azonnal bement a házba, és nekiállt sepregetni.
Holmes még mindig csodálkozott eme teremtményen. Fogalma sem volt, hogy került ide, vagy miért.
Miután az egész házat kitakaríttatta vele, és a mosogatást és a többi házimunkát is elvégeztette a robottal, eszébe jutott a megoldás.
– Vezess oda a készítődhöz! – adta ki a parancsot a nyomozó.
A robot azonnal elindult a tábor központja felé. Holmes magára kapta kalapját és ballonkabátját, és már loholt is a robot után. Egészen az ebédlőig mentek. Ott a robot az asztalokat és székeket és az éppen tálcával rohangáló gyerekeket kerülgetve egyszer csak megállt a sarokban lévő asztalnál.
Egy 13 éves, kicsit köpcös fiú ült ott a társaival, és éppen valami viccesről beszélgethettek, mert nagy volt a nevetés. Holmes odalépett, és rögtön a tárgyra tért:
– Tiéd a robot, pajti?
A fiú kikerekedett szemmel, csodálkozva bámult a nyomozóra. Nem értette a kérdést. A többiek is elhallgattak, és érdeklődve várták, hogy vajon mi lesz a beszélgetés vége.
– Milyen robot?
– Ami ott toporog a lábadnál – mutatott le Holmes.
A fiú, Patrik csodálkozva bámult a robotra.
– Valóban építettem egy ilyen robotot, de sajnos nem működött. Anyukámnak akartam készíteni, hogy segítsen neki otthon, és több ideje legyen. De valami hiba volt benne, és nem működött.
– Nos, akkor elárulom, hogy működik – és remek munka! Nyomozás letudva. További szép napot! – felelte Holmes, majd távozott.
Kovács Dalma
A Segítség anyunak írás először a következő oldalon jelent meg: legjobbtáborok.hu.
