Nagyon sok jó fej embert ismertem meg

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Egy tábor, ezer arc. A PEOPLE TEAM nyaranta három turnust indít, a tábor egy-egy hete alatt pedig rengeteg emberrel lehet megismerkedni. Reni a kedves barátok miatt döntött úgy, hogy ezentúl visszatér a PT-be, ameddig csak teheti.

„12 éves vagyok, eddig háromszor jártam a PT-ben. Azért szeretem annyira ezt a tábort, mert mindenki nagyon kedves. A tábor egyébként is egyet jelent az élményekkel és a barátokkal, a PT-ben pedig ezenfelül jó sok program van. Szoros barátságokat kötöttem a táborozókkal, a táboroztatók pedig segítőkészek. Elég nyitottnak lenni, és akkor nagyon könnyű ismerkedni. Otthonos volt a környezet, nem volt honvágyam, a szüleimmel mindennap beszéltem telefonon.

A film- és médiatáborban, illetve a fotóstáborban vettem részt. Előbbiben videószerkesztést tanultam, utóbbiban pedig kreatív látásmódot. Nem tudnám kiválasztani, melyik tetszett jobban, mert mindkettővel másfajta tudást lehet szerezni. Mindegyik turnus alkalmával nagyon sok jó fej embert ismertem meg.

A versenyek jó csapatépítők, a játszószoba pedig szuper, a barátaimmal mindig ott voltunk, amikor nem volt semmi dolgunk. A lovagi torna izgalmas és érdekes, a vízi csata meg nagyon vicces, mert mindenkit összevissza lehet vizezni. Régóta táborozom, de 2021 óta csak a PT jöhet szóba. Ha nyár, akkor PT. Utolsó nap persze megy a sírás, hogy haza kell menni, utána a PT gondolata mindig velünk van.”

A Nagyon sok jó fej embert ismertem meg írás először a következő oldalon jelent meg: Táborozz.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések