Mindenki kedvence

PEOPLE TEAM tábor

Amikor egy házaspár a válás mellett dönt, mert azt látják az egyetlen kivezető útnak a megromlott házasságból, az mindenki számára nehéz helyzet. Különösen, ha a kicsi gyereküknek is el kell magyarázni, hogy megváltozik az addig öröknek hitt családi életük: apa és anya külön folytatják tovább. Erről mesél a tízéves Ábel.

Én maradtam a fészekben

Még óvodás voltam, amikor a szüleim elváltak. Fel sem fogtam, hogy mi történik, hiszen azelőtt is olyan sokat dolgoztak, és annyi külön programjuk volt, hogy egyszerre mindig csak az egyikükkel voltam, gyakran nagyiék hurcoltak ide-oda. Alig emlékszem olyan esetre, hogy hármasban lettünk volna a játszótéren, vagy otthon együtt bohóckodunk. Inkább a közös kirándulások, nyaralások jutnak eszembe. De a vége mindig veszekedés lett.

A szétköltözés után javult a helyzet. Mindketten igyekeztek a kedvembe járni. Ráadásul kitalálták, hogy én leszek a lakásunk „gazdája”, aki őrködik, hogy az otthonunkban minden rendben legyen. Nem akartak kimozdítani a megszokott környezetemből, így maradhattam az óvodámban a suli elkezdéséig. Furcsa vagy inkább vicces volt, hogy a szüleim váltották egymást a birodalmamban. Hol apa borotvája, hol anya hajvasalója maradt a másik helyükön.

Költözések

Amikor iskolás lettem, anyukámhoz költöztem, mert ő közelebb lakott a sulihoz. Reggel együtt sétáltunk, nem kellett végigautózni az egész városon. Hazafelé gyakran beültünk sütizni vagy fagyizni a cukrászdába. Sokat beszélgettünk és nevettünk. De apa is nagyon ragaszkodott hozzám, ezért a hétvégéket nála töltöttem. Ő nagyiéknál lakott, imádtam velük lenni. Mamikám a kedvenceimet főzte, papával dolgoztunk a kertben, meg meccsre jártunk. Jó időben horgásztunk a közeli tóban. Anyukám is kényeztetett, sok időt töltöttünk együtt, végre boldognak láttam. Jól éreztem magam, hiszen mindenki az én kedvemet kereste.

Két új otthonom lett

Amikor apukámnak lett egy barátnője, vele is hamar megkedveltük egymást. Ildikóval hármasban lehet fiús programokat is szervezni, mert nagyon bátor. A kalandparkban mindent ki mer próbálni, meg vígan felül velem az óriáskerékre vagy a hullámvasútra is. Amióta apukám összeköltözött vele, ott is lett egy külön szobám. Együtt rendeztük be, én választottam ki a falak színét, az ágyamat meg az íróasztalomat. Sokszor vagyok náluk, még hét közben is, olyankor ők visznek suliba.

Anyukámnak is lett egy új társa, Miki, nagyon jól kijövünk egymással. Igazi Móka Miki, mindent elviccel, bírom a humorát. Két hónapja költöztünk a házába, a kertre néz a szobám. Még nincs rendben, most alakítgatjuk, de szuper lesz az is. Segítek a kerti munkában is, papával már megtanultam.

Nyáron táborozom

Régi vágyam, hogy táborozzak. Eddig még nem engedtek, de most, hogy már negyedikes vagyok, a nagy családi kupaktanács úgy döntött, hogy kipróbálhatom. Kecskemétre megyek, a PEOPLE TEAM-táborba. A kézművestáborba jelentkeztem, mert szeretek alkotni, hasznos, érdekes tárgyakat létrehozni. Remélem, ott is jól kijövök majd a többiekkel, még ha nem is leszek mindenki kedvence, mint a családjaimban.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa

A Mindenki kedvence írás először a következő oldalon jelent meg: Napközis táborok.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések