Ami órák óta foglalkoztatott, és amit végül Lilla mondott ki hangosan, több szempontból is megvalósíthatatlannak tűnt.
Egyrészről számíthattunk némi szülői ellenállásra. Mert nem ez volt megbeszélve. Meg nem így volt kalkulálva. Nem hoztunk elég ruhát meg tisztálkodószereket.
Másrészről fogalmunk sincs arról, hogy van-e még szabad hely a következő turnusban. Mert ez egy elég népszerű tábor, azt már mi is látjuk.
Ha pedig ezeken túljutunk, van egy nagy és váratlan problémánk is. A ficamom, ami miatt nehézkesen mozgok, és nem látszik valószínűnek, hogy az elkövetkező napokban sokat fogok táncolni. Ez utóbbi ellenérv volt, aminél Lillával hosszabban leragadtunk. Mert az első pontot majd végigküzdjük a szüleinkkel, a másodikra rákérdezünk, de a harmadik pontra, a lábamra jelenleg egyikünknek sincs megoldása.
Elgondolkodva reggeliztünk, majd mikor végeztünk, Lilla kijelentette, hogy felhívja a szüleit, majd jelentőségteljesen rám nézett. Gréta és Gitta, akik kicsit lemaradtak a beszélgetésben, mivel csak később csatlakoztak hozzánk, teljesen egyformán kapkodták a fejüket kettőnk között. Mondhatnám, hogy úgy, mintha ikrek lennének, de ők tényleg azok. Lilla arrébb lépett párat, én pedig felvilágosítottam az ikreket, hogy mi a téma. Egészen lázba jöttek az ötlettől, és egymás szavába vágva magyarázták, hogy ők is maradni akarnak. Mire feleszméltem, már kő-papír-ollóval el is döntötték, hogy Gitta telefonáljon haza. Enikő mosolyogva figyelt, ő már korábban mondta, hogy idén nem maradhat, a nagyszüleihez utazik.
Lilla felemelt hüvelykujjal nézett rám, ő az első körön ezek szerint átment. Gitta már nem volt ilyen lelkes, szó nélkül átadta Grétának a telefont, aki unott hangon ismételgette a telefonba, hogy igen, tudom, persze, megbeszéltük. Kiderült, hogy ők annak ellenére reménykedtek, hogy tudták, a jövő hetet Horvátországban töltik a szüleikkel. Már csak én voltam hátra. Azzal az előnnyel, hogy Lillát már elengedték, viszont azzal a hátránnyal, hogy lesérültem. Tétovázva pörgettem a jobb kezem mutatóujjával a telefonomat az asztalon, és próbáltam felállítani magamban egy olyan érvrendszert, ami még a szüleim szemében is megállja a helyét. Nem jutottam a végéig, mert a kezem alatt megcsörrent a mobil, és a kijelzőn megjelent az anyu felirat. Na jól van már! Be vagyok poloskázva, vagy mi van?Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Mi lenne, ha maradnánk? – Emma naplója, 65. rész írás először a következő oldalon jelent meg: ppz.hu.
