Annyira vártam már az általános iskola nyolcadik osztályát, hogy el sem mondhatom! Mi lettünk a legnagyobbak a suliban, és rólunk beszéltek a legtöbbet a tanárok. Természetesen a továbbtanulás lett a központi téma. Szinte mindennap ezt hallottuk a tanárainktól: „Ez most nagyon fontos év, el kell döntenetek, hogy hol folytatjátok a tanulmányaitokat. Ezt a jegyet viszitek a felvételire.” Egyre jobban szorított az idő, és egyre többet gondoltam a központi írásbelire és a szóbeli felvételi vizsgára. A pontszámításban segítettek a szüleim, az írásbelire és a szóbelire pedig az iskolában készültünk együtt egy külön csoportban. Hetente egyszer tartott Viki néni felkészítő órát. Én a szóbelitől félek a legjobban, mert idegenek előtt nehezen szólalok meg. Ráadásul a szóbeli felvételin még angol szintfelmérő is vár a jelentkezőkre. A szóbeli felvételik időpontja március 4. és 20. között lesz, nekem pont 20-án lesz, az utolsó napon.
Segítség a bajban
Számos lehetőség áll a mai fiatalok részére, amik segíthetnek a pályaválasztásban, a felvételikre való sikeres felkészülésben. Én már tavaly nyáron célirányosan gondolkoztam, és a PEOPLE TEAM nyári táborai közül az angoltáborba iratkoztam be. Biztos voltam benne, hogy a táborban sokat fogok tanulni, fejlődik a nyelvtudásom és legfőképpen a bátorságom. Játékos feladatok segítettek angolul megszólalni, és sokkal könnyebb volt a beszéd, mint angolórán az iskolában, ahol mindig rettegtem a feleléstől. Sikerült leküzdenem a gátlásaimat, és sok hasznos tippet is kaptunk a csoportvezetőnktől, hogyan fejlesszük a meglévő tudásunkat. Számos hasznos linket ajánlott, főként rövid videókat, amiket otthon megnézhetek többször is. A PT-tábor tényleg mindenre felkészít!
A táborban rögtön az első nap szintfelmérés történt: írásban és szóban. Hasonlóan, mint a felvételi vizsgán, csak kötetlenebb, lazább formában. Természetesen izgultam egy kicsit, de nem volt veszítenivalóm, ezért mindent beleadtam, mert a legjobbak közé akartam kerülni. Az iskolai tudásom elegendő volt, hogy egy haladó csoportba kerüljek. A csoportban angolul társalogtunk, nagy öröm volt számomra, hogy sok mindent megértettem. Az anyanyelvi csoportvezető szimpatikus volt, a légkör pedig barátságos. Intenzív, beszélgetős projekteken dolgoztunk kis létszámú csoportokban. Mi hatan voltunk együtt. Az érdekes témák között szerepelt az extrém sportok bemutatása és a fenntarthatóság is. A tábor végén dicsérő oklevelet kaptam, és személyre szabott értékelést is. A nyelvtudásom stabilabb lett, és úgy gondolom, hogy ezentúl könnyebben fogok megszólalni angolul.
Szerencsés Melinda írása
A Középiskolai szóbeli felvételi írás először a következő oldalon jelent meg: legjobbtáborok.hu.