
Bence, hidd el, hogy teljesen megértelek, amikor azt mondod, izzad a tenyered. Bár nekem nincsenek mancsaim, de sokszor kaptam már ölelést olyan gyerektől, aki izzadt. Ez a felnőtté válás része, teljesen normális.
Elmesélem neked Noel történetét…
Noel már többször is járt a PEOPLE TEAM táboraiban. Idén betöltötte a tizennégyet, és úgy gondolta, hogy kipróbálja a filmestábort is. Érdekelte a forgatókönyvírás, a rendezés, a kamera innenső és túlsó oldala is. Amikor pedig megtudta, hogy a turnusvezető egy neves rendező, Ricsi lesz, rögtön lecsapott egy helyre.
Izgalommal telve indult az első foglalkozásra. Ricsi máris belekezdett az oktatásba. Minden gyerek a kezébe kapott egy kamerát, és azonnal ismerkedni kezdtek a szerkezettel. Ricsi elmondta, hogy ezek az eszközök évről évre rengeteget változnak, és éppen elég egy szakembernek, hogy kövesse a haladást. Aztán még ott vannak a trendek is. Arra is figyelni kell, hogy éppen mire vágyik a közönség, mit néznek szívesen az emberek.
Noel kezébe fogta a kamerát, és óvatosan körbeforgatta. Miután már vagy fél órája az eszközről beszéltek, és próbálgatták a funkciókat, Noel tenyere izzadni kezdett. Ettől foltok keletkeztek a gépen. A többiek eltávolodtak tőle, és kérték, hogy takarítsa le a kameráját. Egy zsebkendővel le is törölte a foltokat, de továbbra is izzadt a tenyere.
A csoporttársakat zavarni kezdte a dolog, főleg, ha együtt kellett dolgozniuk. Noel elvesztette az önbizalmát, és már nem is akart filmes karriert építeni magának. Mivel azonban a PEOPLE TEAM táboraiban nem hagynak senkit magára, hamarosan megérkeztem Noel mellé én is. Ott ültem a székén, és vártam, hogy megöleljen. Ha másra nem, arra jó voltam, hogy felszívjam a kezéről a nedvességet.
Noel hamar megkedvelt, és ha tudtam volna beszélni, biztos elmesélte volna, hogy mennyire bántja a többiek beszéde a háta mögött.
Mivel én nem tudtam megoldani a problémát, Ricsin volt a sor. A rendező magához hívta Noelt, és elmesélte, hogy rengeteg színész küzd ezzel és ehhez hasonló problémával a világban. A szakemberek azonban azért vannak, hogy megoldást találjanak mindenre. Így készült el az első izzadás elleni krém, kimondottan kézre. Ricsi hozott is egy tubussal Noelnek, és mondta, hogy bátran használja, meglátja, hamarosan elmúlik az izzadás.
A fiú felkente a kezére a krémet, és örömmel látta, hogy a nedvesség hamarosan felszívódott. Így már bátrabban ment a többiek közé, és újra önbizalommal telve vett részt a feladatokban.
A tudása annyira megragadta a csapatot, hogy felkérték, rendezze ő a heti filmet. Noel örömmel elvállalta a feladatot, de csak azzal a feltétellel, ha én leszek benne az egyik főszereplő.
Te kit választanál főszereplőnek?
Kovács Dalma
A Izzadó tenyér – Nyunyóka-sztori írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.