Zsombor és Isti már két napja tervezgették, hogy az esti takarodó után kiszöknek a tópartra. Ez persze teljes mértékben szabályellenes volt, így nem akartak sok embert beavatni, hanem kettesben, a legnagyobb titokban készülődtek. Alaposan kidolgozott terv volt, amely figyelembe vette a felügyelőket, az őrséget, az aznapi időjárást – beleértve a szélirányt is – és a szobatársaik alvási szokásait. Arra nézve, hogy mit fognak csinálni a tónál, már nem volt ilyen pontos tervük, de nem is az volt a lényeg. Már maga a gondolat, hogy éjszaka, egyedül ott lesznek, elég vadregényes volt ahhoz, hogy belevágjanak.
Este először is meg kellett várniuk, hogy mindkét szobatársuk elalszik, ami aznap valahogy a szokottnál is nehezebben ment. Noel kártyázni akart, Sanyó pedig beszélgetni. Már bőven elmúlt éjfél, mire végre mindenki elcsöndesedett a szobában. Először Zsombor és Isti, azt a látszatot keltve, hogy már mélyen alszanak. Ami egyébként nem is állt annyira messze a valóságtól, tényleg el-elnyomta őket az álom a nagy koncentrálásban. Mindenesetre amikor Isti felriadt, már csend és nyugalom vette körül, és csak a másik három fiú szuszogása hallatszott. Halkan mászott le az emeletes ágy tetejéről, lábujjhegyen lopakodott Zsombor ágyához, és nagyon óvatosan megrázta a vállát. Zsombor felriadt, biztosította barátját arról, hogy egyáltalán nem aludt, csak pihentette egy kicsit a szemeit, majd ásítozva felült az ágyon. A nevetésüket visszafojtva lopakodtak ki a szobából, végig a folyosón, ki a kis faház elé. A hold bevilágította az udvart, segítve ezzel a tilosban járóknak. Faltól falig simulva értek el a tisztás szélére, ami a házakat elválasztotta a tópartra vezető ösvénytől. A legnehezebb területhez értek, de a tábor továbbra is néma maradt, így nekivágtak. Azonban sokadik lépés után, hirtelen megpillantották a táborvezetőt, aki éppen a tópartról jött visszafelé. Zsombornak és Istinek csak annyi ideje volt, hogy beugorjanak a közeli trambulin mögé. Onnan leselkedve várták, hogy a táborvezető, Gábor arrébb menjen. Ez azonban nem történt meg, Gábor nem messze tőlük leült a tűzrakó hely mellé.
A fiúk egy idő után, megunva a guggolást, a lehető leghalkabban bemásztak a trambulinba, hanyatt feküdtek benne, és így várták, hogy végre kettesben maradjanak, és szabaddá váljon a tópartra vezető út. Gábor azonban nem mozdult, sőt egy idő után több táboroztató is csatlakozott hozzá. A fiúk pedig jobb ötlet hiányában a csillagokat bámulták a trambulin szövetéhez simulva. Reggel riadtak csak fel, az étterembe igyekvő táborozók hangjára.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Éjszaka a trambulinban – A legjobb tábori történetek, 9. rész írás először a következő oldalon jelent meg: Legjobbtabor.hu.
