Patrik: Túl sokáig nem bosszankodhatok a tesóm miatt, mert a többiek szólnak, hogy nemsokára kezdődik a tábor megnyitója, utána pedig a témamegbeszélések. Azaz hogy mit fogunk egy héten keresztül csinálni.…
Rendezés:
Patrik: Na jó, ezt tényleg nem hiszem el. Az őrült húgom ott ül nem messze tőlünk a fűben, azzal a kedves mosolyú lánnyal, akit a hangárban láttam. Mégis mennyi volt…
Patrik: Iván végül befejezi a telefonálást, és leül mellénk. Nándi teli szájjal vigyorogva csak annyit kérdez, hogy Ivett? Iván összehúzott szemöldökkel ránéz, majd elröhögi magát, és megvonja a vállát. –…
Patrik: Miközben ücsörgök az asztalnál, és fél füllel hallgatom a többiek beszélgetését, feltűnik, hogy a korábbinál is nagyobb tömeg közeledik felénk. – Megjöttek a buszok – állapítja meg Klaudia, Iván…
Patrik: Én is sokat bírok enni, de Ivánnak a nyomába sem érek. Már percek óta az asztalra könyökölve bámulom, ahogy egyik szendvicset tünteti el a másik után. Hatnál feladom a…
Patrik: Az étkező a hatalmas hangár, ami annak idején tényleg hangárként funkcionált. Hiszen tulajdonképpen a tábor korábban szovjet laktanya volt, majd ebből avanzsált egyetemvárossá, illetve nyaranta táborrá. A hangár, mivel…
Patrik: Már vagy fél órája téblábolok egymagam céltalanul, mikor meghallom magam mögött Iván kiáltozását. – Bocs – ér mellém vigyorogva –, tudod, milyenek a csajok. – Mondjuk, ezt én pont…
Patrik: Egy ideje már lófrálunk Ivánnal, amikor csörögni kezd a telefonja. Rápillant a kijelzőre, és mosolyogva – igen, mosolyogva – annyit mond, hogy a barátnője keresi. Ennek a srácnak aztán…
Patrik: Perceken át kedélyesen elcsevegünk Ivett-tel, Iván meglehetősen szigorú barátnőjével. Alaposan kikérdez elsősorban az ismerkedési szokásaimról és arról, hogy van-e állandó barátnőm, illetve hogy milyen terveim vannak ezzel kapcsolatban. Eleinte…
Patrik: Miután leülök az ágyra, hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Iván percekig telefonál, így vele sem tudok mit kezdeni. Igyekszem nem hallgatózni, de lehetetlen, mert egyáltalán…










