Rendezés:
Suli vagy tábor
Suli vagy tábor
Az iskolai és a tábori programok bár nem egyformák, közös bennük az, hogy egyaránt fontos szerepet játszanak a fiatalok fejlődésében és tanulásában. De az, hogy milyen módon teszik ezt, nagy…
Milyen tábort válasszunk?
Milyen tábort válasszunk?
A PEOPLE TEAM táborainak alapvetően két fő típusát különböztetjük meg: ottalvós és napközis. Előbbit nagyobbaknak tudjuk ajánlani, utóbbit inkább kisebbeknek, akiknek nehézséget okozna egy teljes hétre elszakadni az otthontól, valamint…
Táborozás és komfortzóna
Táborozás és komfortzóna
Komfortzónának azt a mentális állapotot vagy környezetet nevezzük, amelyben az egyén kényelmesen és biztonságban érzi magát. Ez lehet megszokott vagy ismerős tevékenység, helyzet vagy környezet, amelyben semmiképpen nem szükséges nagyobb…
Az ezeregyedikre megoldódik
Az ezeregyedikre megoldódik
Egy nagyon jelentős kérdésben hozzám fordult az egyik táborban megismert barátnőm, hogy „Janka, csak te tudsz segíteni”, és tényleg tudtam neki segíteni egy másik táboroztató közreműködésével. Nagyon jólesett, hogy engem…
Bátorítsátok a gyerekeket!
Bátorítsátok a gyerekeket!
Uli idén először kipróbálja magát táboroztatóként a PEOPLE TEAM kecskeméti gyerekfesztiválján júliusban. Miért fontos a táborozás? A barátokkal együtt szórakozhattok egyedi programokon, és más barátokat is szerezhettek. A programok változatossága…
Hogyan barátkozzunk a táborban?
Hogyan barátkozzunk a táborban?
A barátkozás elengedhetetlen része a táboroknak, hiszen nagyrészt távol vagyunk a felnőttek világától. Bár a táboroztatók, pedagógusok és különböző segítők jelen vannak, a legtöbb időt kortársaink között töltjük. Miért is…
Kapcsolódunk, táborozunk
Kapcsolódunk, táborozunk
A táborozás elsősorban az iskolás korosztály szünidei programja, tehát a táborokban jellemzően a Z generáció és az alfa generáció tagjaival találkozhatunk. Mint minden generációnak, nekik is megvannak a viselkedési sajátosságaik,…

This will close in 21 seconds