Rendezés:
Indul a tábor!
Indul a tábor!
Élőben közvetítjük a tábor első napját. Percről percre. Juj, de izgis! 21:13 Fiúk és lányok kiabáltak egymás ellen. 20:45 Csillámdementor helyett villámdetektor. Doboz helyett kobold. 20:02 Bandi éppen a tábori…
10+1 ok, amiért megéri suliba járni
10+1 ok, amiért megéri suliba járni
Tudom, a cím láttán a legtöbben megkérdőjelezik az elmeállapotomat, hogy diákként hogyan mondhatok ilyet. Azonban mint született optimista, kötelességemnek gondolom mindenben – még a rosszban is, ami adott esetben az…
Amnesty a táboron kívül
Amnesty a táboron kívül
Az emberi jogokkal foglalkozó csapatunk Kecskemét belvárosában töltötte a napot, a heti Amnesty-küldöttel. Velük tartottam, és nem bánom, mert nagyon jól éreztem magam. A két ház között találkoztunk, majd beültünk…
Mókusszemmel
Mókusszemmel
Kinőtted a tábort? Túlléptél a korlimiten, ami sajnos a PT-s diákévek végét jelenti? Mindenkivel előfordul. Szó szerint… Sajnos én is nemsokára a végére érek. Ami nagyon is zavar, de valahol…
Amnesty a táborban
Amnesty a táborban
Az Amnesty International egy, az emberi jogok figyelembevételéért harcoló független, nonprofit szervezet. Az egész 1961-ben kezdődött, amikor Peter Benenson angol ügyvéd két portugál diák bebörtönzéséről hallott, akiket azért zártak rács…
Diákszemmel a tankönyvek
Diákszemmel a tankönyvek
Mint tudjuk, a 21. századi gyerkőcöket nem fűti a tanulás utáni vágy. Ahogyan azt az előző cikkemben taglaltam, az iskola számukra az év sötét korszaka, ahol egy hónap olyan lassan…

This will close in 21 seconds