
A táboroztatáshoz kell egyfajta alkat, gondolhatnánk, pedig az a legfontosabb, hogy az erre vállalkozó megtalálja a közös hangot a gyerekekkel. Ervin felelget a kérdéseinkre.
Miért fontos a táborozás?
Összehozza az embereket. Kicsit ki lehet szakadni a szürke hétköznapokból, és ki lehet kapcsolódni. Sok gyerek manapság nem mozdul ki a szobájából/a gépe mellől, és nagyon sok mindenből kimaradhat. Egy táborozás során egy ilyen gyerek rengeteg élményt vihet magával haza, ami akár egy életen át is elkísérheti.
Táboroztatóként mit vársz a tábortól?
Rengeteg új élményt és szórakozást. Szeretnék egy teljes hetet eltölteni gondtalanul, viszont hasznosan. Szeretek segíteni az embereknek amúgy is, így örülök, hogy egy ilyen nyári munkában is részt vehetek.
Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?
Próbálom megérteni az okát, és ezen javítani, vagy lefoglalom valamivel, ami érdekli, esetleg ha ez sem segít a problémán, akkor tanácsot kérek mástól, ő mit tenne. De kötve hiszem, hogy előfordulna ilyen helyzet. Ha a gyerekek látják, hogy jó fejek vagyunk, nem bosszant senki senkit halálra. Pontosan tudom, milyen nehéz lesz otthagyni egy hét után a tábort, mert annyi sok jó emléket viszek majd magammal haza. Mindig ez történik. A gyerekekkel való együttműködés nagyon izgalmas és vidám. És biztos vagyok abban, hogy sok gyereknek én is fontos leszek. Igyekezni fogok!
A A szobádon kívül millió élmény vár írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.