A gyerekeknek csak élvezniük kell a tábort

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Diána korábban táborozóként vett részt a PEOPLE TEAM nyári táborában, most azonban, hogy érettségi előtt áll, szívesen kipróbálná magát a másik oldalon is. Ezért jelentkezett PT-s táboroztatónak.

Mutatkozz be, kérlek!

Tóth Diána vagyok. Idén végeztem a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. A középszintű tantárgyak mellett biológiából és kémiából emelt szinten érettségizek. Az orvosi egyetemre jelentkeztem. Nagyon szeretem a tudományt. Lenyűgözőnek tartom az emberi test működését és felépítését, és várom, hogy még többet megtanuljak erről az orvosi egyetemen. A kémiát is imádom, szeretek kísérletezni, valamint megtapasztalni, hogy hogyan is működik a kémia. Én legtöbbet tapasztalat útján tanulok. Nagy szenvedélyem még az elsősegélynyújtás tanulása és tanítása is: hat éve tanulom és három éve tanítom az iskolai szakkörön. Azért tartom fontosnak azt, hogy elsősegélyt tanuljak, mert ha bármilyen baleset történik, képes vagyok felmérni a helyzetet, és a magasabb szintű segítség megérkezéséig tudok segíteni a balesetet szenvedőnek. Szeretek gyermekekkel foglalkozni. Tavaly a Duna Nyelviskolában angoltáborban tanítottam alsós és felsős gyermekeket. 2021-ben pedig a Zuglói Hétszínvirág Óvodának a nyári táborában önkénteskedtem. A feladatom a foglalkozások lebonyolításának segítése és a gyerekek felügyelete volt. Szabadidőmben olvasok és kézműveskedek. Készítettem már gyertyát, hógömböt és kisebb alakzatokat papírból. Rengeteg táborban vettem részt, amiknek különböző tematikái voltak. Voltam rajzos táborban és kémiatáborban is. 2016-ban a PEOPLE TEAM-ben táboroztam egy hetet, ami alatt a fotózás rejtelmeibe nyerhettem betekintést.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Nagyon szerettem táborozni, mert rengeteg új lehetőséget és élményt adtak nekem a táborok. Tavaly is voltam táborban, és valószínűleg most is fogok menni. Idén lettem 18 éves, és úgy gondoltam, hogy szívesen kipróbálnám a táboroztatást. Szeretném megtapasztalni, hogy milyen egy tábori hét a kulisszák mögött. A PT-t pedig erre remek lehetőségnek gondolom, mert voltam ott táborozó, tudom, hogyan működik, és sok jó élményem van.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Igen. Egyik évben elmentem egy olyan táborba, ahová busszal utaztunk. Amikor odaértünk, a tanári ház falára ki voltak írva a szobabeosztások, és én elindultam a házak felé. De nem emlékeztem, hogy melyikben vagyok, ezért bolyongtam a házak között, hogy hátha valamelyiken meglátom a nevem. Közben a bőröndöm kerekei szétestek. Végül visszatértem a kiindulópontomhoz, és segítséget kértem a tanároktól, hogy merre menjek. Így megtaláltam a házat, ahova be lettem osztva.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Az furcsa volt, amikor egyszer a paradicsomlevesbe nem tésztát, hanem rizst tettek. Így még addig nem ettem.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Egy hetet önkénteskedtem egy óvodai zenetáborban. Nagyon élveztem, mert jó volt az ovisokkal beszélgetni, énekelni, kézműveskedni, és a többi táboroztató is jó fej volt. Viszont fárasztó volt az az egy hét. Másnap mentünk le a barátnőmmel a Balatonra, és amikor este elkezdtünk nézni egy filmet, én kb. az első 10 perc után bealudtam.

Mi volt a legjobb táboros melód?

Tavaly angoltáborban tanítottam alsósokat angolul. Élveztem, mert nagyon sok angol játékot játszottunk. Illetve visszahozták számomra a „régi” időket, amikor én tanultam azokat a szavakat és nyelvtant. Elég nosztalgikus volt.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Van egy egész hetük kikapcsolódni és barátságokat kötni úgy, hogy nem kell azon agyalniuk, hogy mi legyen a program, vagy hogyan kezdjenek el másokkal beszélgetni, hanem ezeket a táboroztatók mind előre kitalálják, és nekik csak élvezniük kell, hogy ott vannak.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Mókus.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Az, hogy érdemes korán felkelni, mert akkor marad reggeli, és nem csak azt lehet enni, ami másoknak nem kell. Persze mindig van kaja, de ha tíz dolog választható, és az egyik a fánk, arra sokan rárepülnek. Én is azt szeretem. A fánk biztosan hamarabb elfogy, mint a kakaós csiga vagy a fahéjas tekercs.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

2016-ban voltam táborozó a PT-ben. Nagyon sok jó élményem volt. Ami elsőre eszembe jut, az az, hogy egyik délután kitűzőket készítettünk a hangárban. Örültem, hogy kiélhettem a kreativitásomat, és olyan dolgot készítettem, amit addig még nem. Illetve a barátaimnak és családtagjaimnak is tudtam hazavinni valamit emlékbe.

A A gyerekeknek csak élvezniük kell a tábort írás először a következő oldalon jelent meg: Legjobbtabor.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések