A reggel megint egy kicsit korábban jött, mint szerettem volna, a kialvatlanságomhoz képest. Viszont az első gondolatom Laci volt, így magamat is meglepve ugrottam ki az ágyból. Majd alszom otthon. Valószínű, a megkönnyebbülés is dolgozott bennem, már nem aggódtam halálra magam amiatt, hogy Lilla jön, mert Lilla már itt volt, és nem tűnt gáznak a helyzet. Enikő tegnap esti beszéde, azaz hogy ne agyaljak annyit, szintén eszembe jutott, így hanyagoltam az agyalást, és vigyorogva mostam fogat, ami, mint azt már korábban megállapítottam, lehetetlen vállalkozás. Miután átcseréltem a lefogkrémezett pizsamámat, elindultam Lilla és Jázmin szobája felé, hogy együtt menjünk reggelizni. Lilla éppen akkor lépett ki a folyosóra, mikor az ajtajukhoz értem, és nyomott egy gyors puszit az arcomra.
– Csini vagy – mondta, miközben végigmért. Zavartan a fülem mögé tűrtem egy tincset, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy visszaforduljak-e, és hozzak-e magammal hajgumit, aztán megráztam a fejemet, és ismételten abbahagytam az agyalást. Mondjuk, ezt a nap folyamán legalább ezerszer megbántam, mert millió fok volt, égetett a nap, én meg foltokban égtem le a kiengedett hajam miatt.
A reggelinél a spontaneitás jegyében megtorpanás nélkül ültem le Laci mellé, aki mosolyogva nézett rám, majd annyit mormolt a fülemhez hajolva, hogy csini vagyok. Visszamosolyogtam, és örültem annak, hogy nem mentem vissza hajgumiért. Mondjuk, akkor még nem volt millió fok, csak sok száz, és még a kanyarban sem volt a későbbi leégésem.
A reggelinél hirtelen elhatározással úgy döntöttem, hogy a fúziós konyhát átültetem a mindennapi étkezésembe, így paradicsomot ettem kakaós csigával. Zárójelben csak annyit, nem véletlenül nem esszük együtt a kettőt. Hogy a rosszul választott kombináció ne szegje a kedvemet, biztos recepthez fordultam. Megsóztam a kakaómat, az egyszerűen felülmúlhatatlan. Lilla meg sem rezzent mellettem, Laci is csak vigyorgott, az ikrek azonban kikerekedett szemmel figyelték a reggelimet.
– Te mi a fenét csinálsz? – kérdezte végül Gitta. Szó nélkül felé nyújtottam a sót, amit némi habozás után át is vett. Sózott, kóstolt, majd álmélkodva feltette a kezét. – Na jó, elismerem, mégsem vagy dilis – majd a nővére italát is megsózta. Aznap mindenki sós kakaót reggelizett, és senki nem értette, hogy eddig miért nem így itta eddig. Ugye, hogy ugye?
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Amikor nem agyalok – Emma naplója, 51. rész írás először a következő oldalon jelent meg: ppz.hu.
