A 20. életévüket betöltött, polgárjoggal rendelkező spártai férfiaknak nagy váltás következett be az életében: a hadsereg teljes jogú tagjai lettek. Addig nevelő célzattal hasonló korú társaikkal, csoportokban már hétévesen állami nevelésben részesültek, ami erre a következő periódusra készítette fel őket. 30 évesen nősülhettek, ekkor haza is költözhettek, a közbeeső 10 éven keresztül pedig egy kaszárnyában laktak, ami megint csak táborként működött, különleges szabályokkal. Az alapokat már elsajátították, most a közösségi életbe vonták be őket. Ehhez hívták segítségül az öregeket. Velük együtt étkeztek, ez volt a nap fénypontja számukra. Beszélgettek, elsősorban politikai, katonai kérdésekről. Annak ellenére, hogy nem sok gondot fordítottak azelőtt a tudás fejlesztésére, a kommunikációnak nagy jelentőséget tulajdonítottak. Figyeltek arra, hogy mondanivalójukat tömören, lényegre törően fogalmazzák meg. Ezt hívták lakonikus beszédnek. A lakonikus szóból ered ez a kifejezés, ami annyit tesz magyarul, hogy spártai lakó. Lakonía a poliszhoz tartozó területek egyike volt, híres a helyi lakosok szűkszavúságáról, a nők csípős nyelvéről. A Spártában élő, teljes jogú polgárok magukat hozzájuk hasonlították, pajzsukra ezért festették rá a lambda jelét (lakoníai egyenlő spártai).
A tényleges háború
Szinte hihetetlen, de megkönnyebbülést jelentett a katonáknak a szabályok alól, amikor élesben próbálták ki az addig elsajátított ismereteket. Miben mutatkozott ez meg? Például a hajukat megnöveszthették, csinosíthatták magukat a harcba indulás előtt, szent küldetésnek tartották a haza védelmét. Hazaszeretet, engedelmesség és az idősek feltétel nélküli tisztelete jellemezte ezeket a férfiakat. Megdöbbentő, ahogy a harci alakzatuk működött (a neve: falanx). 8 soros, 1,5 km hosszú, több sor mélységű (8–16), nehézgyalogosokból álló egység volt, ami egyszerre mozgott. A terepviszonyok határozták meg a hosszúságát és a mélységét. Azért tudott ilyen kiválóan működni, mert a táborban eltöltött 13 év kiölte belőlük az egyéniséget, szinte együtt lélegeztek. Nagyon sokáig gyakoroltak, hogy a sorok egyszerre mozogjanak és forduljanak. Mindenki védte a szomszédját. Kegyetlen körülmények között váltak ilyenné, átlépték az erkölcsi határokat (ami abban a korban persze elfogadott volt), de igazi közösségként léteztek.
További fontos feladatok
A férfiak szerepe tehát abban teljesedett ki, hogy hazájukat védték mindenekfelett (a helótáktól és a tényleges, külső támadóktól is), a legnagyobb dolognak az számított, hogyha harcban estek el Spártáért. A nők feladata az volt, hogy egészséges gyermeket szüljenek, ezért őket is edzették. A férfiakkal megegyező képzést kaptak: úsztak, futottak, birkóztak. Erre azért is volt szükség, mert harc esetén ők látták el otthonuk védelmét.
Összegzésként megállapítható, hogy a spártaiak jól ismerték fel a közösségi erő hatékonyságát. Rájöttek arra, hogy mindezt legjobban a tábori neveléssel tudják megvalósítani. A harcosok hétéves koruktól egészen a halálukig táborokban éltek, adott szakasznak megfelelő táborban. Gyerekként, fiatal felnőttként és katonaként. Az állandó harc és az arra való felkészülés határozta meg mindennapjaikat.
Mindenkiét: nőkét, férfiakét, gyerekekét, elnyomottakét egyaránt. Ma is léteznek úgynevezett „Spárta-túrák”, szervezésük a ma érvényes erkölcsi szabályok alapján történik.
(Forrás: Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó)
Kropokné Kiss Éva
A Táborozók Spártában írás először a következő oldalon jelent meg: Legjobbtabor.hu.
