Miután átvettük a kitüntetést, amelyet azért kaptunk, mert tökéletesen jól megfejtettük a krimijáték feladványát, Laci meg én nem fogtuk meg újra egymás kezét, mert valahogy olyan idétlenül jött ki az egész helyzet. Ezt viszont mindketten éreztük, és valószínűleg emiatt kérdezte meg Laci, hogy lenne-e kedvem vele tölteni az este hátralévő részét is. Naná, hogy lenne. Megbeszéltük, hogy elkanyarodunk Rebeka felé, és a szüleinek közösen adnak egy helyzetjelentést, hogy ne aggódjanak, én meg addig hasonló okokból felhívom a szüleimet. Anya sikongatva vette fel a telefont, szinte anélkül, hogy kicsöngött volna.
– Nem leszel egyedül, megy Lilla – ujjongott, én meg elhúzva a számat, egy kicsit eltartottam a fülemtől a mobilomat, hogy ne szenvedjek maradandó halláskárosodást. Mondjuk, megszólalnom nem kellett, mert nagy örömében csak ömlött belőle a szó, én meg közben sikeresen rendeztem az arcvonásaimat, így fel sem tűnt neki a pillanatnyi hezitálásom. Sok mindenről nem beszélgettünk, mert anya öröme mellett nem jutott rá idő. Aztán meséltem egy nagyon rövidet az öcsémnek, mikor végre hozzá került a telefon, és végighallgattam a tegnapi elmaradt mese miatti szemrehányást. Szerencsére a gyerekek hamar békülnek. Még nem értem a történet végére, mikor Laci már ott ácsorgott mellettem, de látszólag másfelé figyelt. Látszólag. Azonban mikor befejeztem a hívást, rögtön megszólalt.
– Nálunk Bercinek hívják – mondta, és én rögtön megértettem, hogy nekik is van egy kitalált barátjuk, csak nem Palicsek, mint a miénk, hanem Berci.
– Én Berciről mondtam el egy mesét az előbb a húgomnak – folytatta.
– És mi történt Bercivel? – érdeklődtem visszafojtott mosollyal.
– Érdekes módon megnyert egy krimijátékot, csakúgy, mint Palicsek – tűnődött Laci, aztán elnevette magát. – Séta? – kérdezte.
– Séta – bólintottam.
Azzal elindultunk a lassan sötétedő ég alatt, kevésbé zajos helyet keresve. A kapuig elérve megpillantottuk az őrséget, akik a szokásos helyükön ülve őrizték a táborozók biztonságát. Mellettük elkanyarodva választottunk egy kevésbé forgalmas részt, és letelepedtünk egymás mellé a fűbe. Laci előhúzott két csokiszeletet, és felém nyújtotta, hogy válasszak. Némi töprengés után elvettem az egyiket, majd felé nyújtottam egy zacskó sós mandulát. Hitetlenül megrázta a fejét, majd belemarkolt, és a csokival együtt tömte a szájába. Én meg diadalmasan mosolyogtam, miközben az arcán megjelent az elismerő kifejezés.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A Az utolsó este Lilla nélkül – Emma naplója, 40. rész írás először a következő oldalon jelent meg: ppz.hu.
