Narcisztikus személyiségzavar

PEOPLE TEAM tábor

Narkisszosz egy isten és egy nimfa fia a görög mitológiában, akinek születésekor azt jósolták, csak akkor éri meg az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát. Vadászat közben azonban megszomjazott, és a víztükörben meglátta önmagát, magába szeretett, és tükörképét magához akarta ölelni… Nem véletlen, hogy róla nevezték el a túlzó önszeretetnek tűnő, valójában azonban az önszeretet hiányából fakadó személyiségzavart.

A saját fontosság túlságosan erős érzete

Ebben az elmeállapotban a személynek túl sok figyelemre van szüksége, azt akarja, hogy csodálatot érezzenek iránta. Hiányzik az a képessége, hogy megértse mások érzéseit, vagy hogy törődjön azokkal. A szélsőséges elbizakodottság maszkja mögött azonban saját értékességében való bizonytalanság rejlik, és a legcsekélyebb bírálat könnyen megzavarja a lelki nyugalmát.

Problémák az élet számos területén

Tanulmányok, kapcsolatok, munka és pénzügyek területén egyaránt gondok jelentkezhetnek. Boldogtalan és csalódott lehet a narcisztikus, ha nem kap szerinte megérdemelt rendkívüli támogatást, csodálatot. Kapcsolatai zavarosak, nem kielégítőek, mások nem feltétlenül szeretnek a társaságában lenni. A rendellenesség gyakran kamaszkorban kezdődik és inkább a férfiakra jellemző.

Nem megszolgált személyes mentesség

A narcisztikus különleges bánásmódot érdemlőnek, felsőbbrendűnek tartja magát, teljesítmények nélkül is elismerést vár el, esetleges tehetségét túlértékeli. Gondolatait kitöltik a sikeréről, hatalmáról, kiválóságáról, szépségéről szóló agyszüleményei, s hogy ő tökéletes társ. Azt hiszi, csak hozzá hasonlóan különleges emberek érthetik meg őt. Aki szerinte nem fontos, azt lenézi, kritizálja. Elvárja, hogy azt tegyék mások, amit ő akar. Kihasznál másokat, hogy megszerezze, amit akar. Nem képes vagy nem hajlandó felismerni, elfogadni mások szükségleteit, érzéseit. Irigy lehet és öntelt, önelégülten kérkedik. Ragaszkodik a legjobbhoz.

Nehéz kritikatűrés

Türelmetlenné válik, vagy dühöng a narcisztikus személy, ha nem kap szerinte neki járó megbecsülést, valójában azonban gyenge, nem elég teherbíró. Másokat megvet, lekicsinyel, magát feljebbvalónak tünteti fel. Érzelem- és stresszkezelési valamint magatartás-szabályozási nehézségei vannak, nem könnyen alkalmazkodik a változáshoz. Kivonja magát olyan helyzetekből, amikben megbukhat. Fél a megalázástól és hogy kudarcai lelepleződnek. Lehangolt, mélabús, amikor elégtelennek bizonyul a tökéletességhez – titokban bizonytalan és szégyelli magát. Ha orvoshoz fordul depressziójával, nehezen fogadja el a kezelést.

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: mayoclinic.org

A Narcisztikus személyiségzavar írás először a következő oldalon jelent meg: ppz.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések