A táborban vagy egy barátnál töltött nyári este sokunk életében meghatározó gyerekkori élmény. Olyan szerves részét képezik ezek a nyári szüneteknek, mint a dinnyeevés.
Távol az otthonunktól
Az említett „nyári szezon” mellett más hasonlóságokat is megfigyelhetünk a két élmény között. A táborozás egyik nagyon fontos eleme, hogy távol vagyunk az otthonunktól, szüleinktől, ami fontos, mert így önállósodunk, birkózunk az elszakadás nehézségeivel, és ez nincs másként a barátoknál töltött éjszakáknál sem. Akkor is, ha a barátunk a szomszéd utcában vagy házban lakik, hiszen itt nem a konkrét távolság a mérvadó, hanem az, hogy valamelyest függetlenek legyünk a saját szüleinktől. Persze ilyenkor mégis elérhetőek valamilyen formában (telefonon például), ha szükség volna rájuk.
Egy korosztály
Az ottalvós bulira jó eséllyel olyan barátunkhoz, barátainkhoz fogunk átmenni, akik velünk egykorúak. Az persze előfordulhat, hogy otthon van az idősebb vagy a fiatalabb testvér, ahogy sem a barátunknál, sem a táborban nem maradunk teljes mértékig felnőttek nélkül. Mindkettő jó alkalom viszont a szocializálódásra, hiszen „összezáródunk” a saját korosztályunkkal, titkokat oszthatunk meg, kibeszélhetjük az aktuális bajainkat, együtt kelünk és együtt fekszünk.
Méretarányok
Az első markáns különbség, hogy a táborok több száz gyereket foglalkoztatnak, míg egy ottalvós buli csupán öt-hat vagy maximum tíz embert takar. Talán emiatt ijesztőbbnek tűnhet elsőre, esetleg nehezebbnek a barátkozás a táborban, hiszen akinél alszunk, azt már nem kell megismerni, viszont a tábornak nagy előnye, hogy új embereket ismerünk meg általa, új baráti körök nyílhatnak ki belőle. Másfelől, ha az ottalvós tábort választjuk, a hosszabb időtartam, valamint a közös rutinok (programok, ebéd stb.) és az egymásrautaltság miatt szorosabb összekapcsolódásra fognak sarkallni minket.
Szabályok és szórakozás
Nem meglepő módon mindkét esetben beszélhetünk bizonyos szabályokról. Persze azt is gyorsan hozzá kell tennünk, hogy ezeknek a szigorúságát már az adott hely határozza meg. Mindenesetre bármelyikről is beszéljünk, be kell tartanunk bizonyos szabályokat, tekintettel kell lennünk több vagy kevesebb emberre, és nem viselkedhetünk teljesen úgy, ahogy otthon szoktunk. Természetesen némi rugalmasság, amely engedi, hogy ezek között a keretek között kényelmesen mozoghassunk, egyik esetben sem árt. Mindezen felül viszont a táborok egyik legfontosabb célja, hogy minden résztvevő jól érezze magát.
Élmények
Végül pedig a különbségek ellenére sok, szemmel látható hasonlóságot fedezhetünk fel a barátnál alvós, valamint a tábori éjszakák között, és a céljuk nagyjából egy irányba is mutat: közösségépítés, szocializálódás, tapasztalatok gyűjtése. Persze nem is a versenyeztetésük a fontos, hiszen a lényeg mégiscsak az, hogy érdemes mindkettőt kipróbálni a nyáron.
Dobó Regina – tábori lélekmentor
A A táborban vagy egy barátnál töltött éjszaka írás először a következő oldalon jelent meg: Gyermektábor.info.