Levél a nagyinak

PEOPLE TEAM tábor

Agnes, a PEOPLE TEAM angoltanára angolos finomsággal kopogott Holmes ajtaján. A nyomozó épp egy Agatha Christie-regény olvasása közben fogadta a látogatót. A könyvet letette a bejárat melletti asztalkára, és beinvitálta a hölgyet.

A nappaliban foglaltak helyet. Holmes teát hozott.

– Miben segíthetek, Agnes? – tért rögtön a tárgyra a nyomozó.

– Eleinte nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, mert azt hittem, hogy valamelyik angoltáboros gyerek érdeklődik. De hogy az elején kezdjem, a tábor első napjától kezdve kérdéseket kapok. Eleinte csak egyet-egyet, de most már naponta többször érkeznek üzenetek, amikben az író arra kér, hogy fordítsam le neki a szavakat, szókapcsolatokat, mondatokat. Szeretném tudni, hogy ki és mit akar ezzel.

– Angoltáboros gyerekre gyanakszol? – faggatózott Holmes.

– Nem. Olyan szavakat kérdez, amik vagy túl egyszerűek egy angoltáborosnak, vagy pedig olyan szókapcsolatok, amiket egy profi angolos tudhat csak. Szerintem másik csapatból van a kérdező.

– Mikor érkeznek az üzenetek? – érdeklődött tovább a nyomozó.

– Hm… Ezen még nem gondolkoztam. Ha végigpörgetem a fejemben az időpontokat, akkor azt mondanám, hogy általában az étkezések előtt. Reggeli előtt, ebéd előtt, vacsora előtt.

– Tehát a kérdező messze van ahhoz, hogy bármikor elszaladjon a szobádhoz. Ez azt jelenti, hogy a közelben lévő táborosokat kizárhatjuk. Mit tudunk még?

– Azt mondanám, hogy idősebb gyerek, mert már nem olyan rendezett az írása.

– Tehát, mondjuk, 10 és 14 év közötti?

– Szerintem igen. Ja és persze fiú, mert elég macskakaparós az írás.

– Rendben, akkor egy 10 és 14 év közötti fiút keresünk. Mely szekciókra szűkül a kör?

– Ami messzebb esik tőlem, az a sporttábor, a dróntábor és az írótábor.

– Milyen az üzenetek megfogalmazása? – kérdezte jegyzetelés közben Holmes.

– Azt kell mondanom, hogy nagyon tisztelettudó és pontos. Helyesírási hibát sem vélek felfedezni benne.

– Az információk alapján azt javaslom, hogy a kört szűkítsük le a 10 és 14 év közötti írótáboros fiúkra. Utána tudsz érdeklődni, hogy kik ők?

– Persze, mindjárt felhívom Jankát, a szekcióvezetőt, hogy jöjjön ide.

Várakozás közben elfogyasztották a teát és némi aprósüteményt. Janka megérkezett. Holmes azonnal belekezdett:

– Janka, a 10 és 14 év közötti írótáboros fiúkra vagyunk kíváncsiak. Hányan vannak?

– Ketten: Noel és Dominik – vágta rá Janka.

– Van-e tudomásod valamelyik fiú angolokkal való kapcsolatáról esetleg?

– Úgy tudom, hogy Dominik nagymamája Angliában él. Azt hiszem, még soha nem találkoztak, de Dominik szeretné felvenni vele a kapcsolatot.

Holmes az órájára pillantott, és határozottan felállt:

– Azt hiszem, részemről az ügy megoldva. Innen már ketten is tudják folytatni. Most pedig, ha megbocsátanak, találkozóm van egy gyilkossal – felelte, amint kilépett a könyvéért, majd visszaült a foteljába, és folytatta az olvasást.

Janka és Agnes pedig angolosan távozott.

Kovács Dalma

A Levél a nagyinak írás először a következő oldalon jelent meg: legjobbtáborok.hu.

Ezek is tetszhetnek

Hasonló bejegyzések